Somlyó Zoltán: A BÉCSI ASSZONY
A BÉCSI ASSZONY
Hogy elsimítsa a redőim,
mikor az életre haragszom:
eljött hozzám egy téli estén
a karcsú, lenge bécsi asszony.
mikor az életre haragszom:
eljött hozzám egy téli estén
a karcsú, lenge bécsi asszony.
Lépése lassú volt, de biztos,
körültekintett a szobába.
Aztán megindult... S fény sugárzott,
amerre elhaladt a lába...
körültekintett a szobába.
Aztán megindult... S fény sugárzott,
amerre elhaladt a lába...
A kályhához ment legelőször:
tüzet gyújtott, hogy melegedjem.
S ettől a forró pillanattól
ő lett az én egyetlenegyem...
tüzet gyújtott, hogy melegedjem.
S ettől a forró pillanattól
ő lett az én egyetlenegyem...
A férfi álma csudamódra
néha mégis valóra válik:
fehér puha kezét sötétlő
vállamra tette - mindhalálig.
néha mégis valóra válik:
fehér puha kezét sötétlő
vállamra tette - mindhalálig.
Ha meg nem értette beszédem,
szelíd szeméből fényes könny jött;
s harapni kezdte gyöngyfogával
a magyar szót, e drága gyöngyöt...
szelíd szeméből fényes könny jött;
s harapni kezdte gyöngyfogával
a magyar szót, e drága gyöngyöt...
Beszél... beszél... Kedves hibáit
megcsókolom meleg kis ajkán.
Ő a hegedűm, a gitárom,
a hárfám és a balalajkám.
megcsókolom meleg kis ajkán.
Ő a hegedűm, a gitárom,
a hárfám és a balalajkám.
Tán én is még magyarabb lettem,
mert nincs boldogabb földön s égen,
mint én, mikor a bécsi asszony
reám nevet: a feleségem...
mert nincs boldogabb földön s égen,
mint én, mikor a bécsi asszony
reám nevet: a feleségem...
