Somlyó Zoltán: FÁRADTSÁG
a délelőttre itt a délután...
Az élet bútól felmart utain
mind sötétebbek gondolataim.
Már szinte nem elmondani valók.
Csak önmagamnak, csak úgy befelé...
Így járul a szív az alkony elé...
az elhagyott part tikkadt fövenyén;
mint rokkant akrobata, aki már
közönségre és tapsra sose vár...
aztán, fáradtan, újra elkapom...