Somlyó Zoltán: ÍRÓASZTAL
ölén himbálta szél a koronádat?
Ó, mit nem adnék érte, büszke tölgy,
ha ismertelek volna!... Törzsed, ágad
itattak véled firniszt, lakkot, enyvet,
kapocs, szeg ment rajtad keresztbe száz
s kiapasztotta véred, drága nedved.
ki föl a napba többé sose nézhet,
a léted megszűnt, ám új alakod,
mint apró Rész, szolgálja az Egészet!
Ki szabad szélnek hetyke szárnya voltál,
mely világokon keresztül izen -
fiókjaidban most egy sereg holt áll:
mártírjai elvesztett harcaimnak;
e szép tavasz búsító éjjein
fiókjaid engem tetemre hívnak!
ha dolgozom, lapodra könyökölve,
az új, a zengő, igazi dalon,
úgy érzem, hogy valami meg van ölve...
s élő ágaid helyett azt cibálja:
a fát keresi, a tölgyet... a Fát...
Végigrohant a földön... s nem találja...