Somlyó Zoltán: DIADÉM
A friss hó, mint fehér pamut,
oly lágy, mint a mesékben.
Pestet, szerelmem városát
a lassú hóesésben.
A szürke égi mennyezet
se tudja már, hogy kék volt...
hogy ketten mentünk az uton,
s hogy régen volt az. Rég volt.
ahol sok kedves bútoron
a kezem nyoma él még...
Egy kapu alatt ég a gáz -
ha oda visszamennék!...
és szólnék: látod, kedvesem,
nincs semmi más, csak hó van...
mert rossz szókkal barátkozott;
s most kint sétál a hóban.
ellengene egy karcsu szán...
egy csengő, tiszta ének...
S a sápadt ezüst holdkaréj
hajadba, diadémnek...