Somlyó Zoltán: LEVÉL ATYÁMNAK
LEVÉL ATYÁMNAK
A város fái közt merengve járok:
szelíd, leromlott, árva sarjadék.
Az életet hideg szemekkel nézem;
lesorvadt már a vágyam karja rég.
szelíd, leromlott, árva sarjadék.
Az életet hideg szemekkel nézem;
lesorvadt már a vágyam karja rég.
| Atyám, ne légy kiváncsi a fiadra, |
| mert mérges férgek rágnak dúlt agyán... |
| Nem vesztem el, csak nem vagyok sehol sem. - |
| Élj boldogul, atyám! |
Mi lettem én?... e kérdés feleletlen!
Nem lettem én sem koldús, sem nagy úr.
Se szárny, amely az égre rajzolódik,
sem erő, mely a föld méhibe fúr.
Nem lettem én sem koldús, sem nagy úr.
Se szárny, amely az égre rajzolódik,
sem erő, mely a föld méhibe fúr.
| Nem lettem én se szürkébb, sem színesebb, |
| mint ama por, mely lassan száll reám... |
| Nem hoztam szégyent rád, se dicsőséget - |
| Élj boldogul, atyám! |
Neved helyett ha újat is kerestem:
nem tudja sem király, sem kisbiró.
Se fönt, se lent nem számít már manapság
egy borús arcú magyar versiró.
nem tudja sem király, sem kisbiró.
Se fönt, se lent nem számít már manapság
egy borús arcú magyar versiró.
| Ajtóm előtt nem vár a hetyke hintó, |
| nincs márványlépcsős úri palotám... |
| Nem is kivánok semmit, amim nincsen - |
| Élj boldogul, atyám! |
Legfeljebb az, hogy nincs mellettem asszony!
Két szende szem: szívemnek oltalom!
Hogy nem lehetett életemnek szomját
a szerelem üdvével oltanom.
Két szende szem: szívemnek oltalom!
Hogy nem lehetett életemnek szomját
a szerelem üdvével oltanom.
| Hogy nincs kar, mely enyémbe kulcsolódik |
| a késő napok hűvös alkonyán... |
| S hogy nincs fiam... Bár néked se lett volna - |
| Élj boldogul, atyám! |
