Tompa Mihály: A DALNOK.
A DALNOK.
Az énekes lantot ragadva:
A bűvös dal zendűle fent;
A homályból sugár lövelt fel,
S ujult, mi feledésbe ment.
A bűvös dal zendűle fent;
A homályból sugár lövelt fel,
S ujult, mi feledésbe ment.
A régi nagyság, ősdicsőség
Nyert énekén frisebb zománcot,
A szívvel, a könnyel, mosollyal,
- Hajtogatván - enyelegve játszott.
Nyert énekén frisebb zománcot,
A szívvel, a könnyel, mosollyal,
- Hajtogatván - enyelegve játszott.
A csüggedés éjjére hozta
A reménység szép hajnalát;
Megénekelte a szerelmet,
Az ifju szív édes baját.
A reménység szép hajnalát;
Megénekelte a szerelmet,
Az ifju szív édes baját.
Meg a tavaszt, mely völgyet, halmot
Virágos, zöld palástba von;
S a fülmilét, melynek dalától
Zendűl, vidúl a mély vadon.
Virágos, zöld palástba von;
S a fülmilét, melynek dalától
Zendűl, vidúl a mély vadon.
S melyet titkon, hajnalderűben
A jóltevő menny hullatott:
- Melyben egész tündér világ van -
Dicsőité a harmatot.
A jóltevő menny hullatott:
- Melyben egész tündér világ van -
Dicsőité a harmatot.
Majd megszakadt a húr, az élet;
S ki eget vert láng-szellemével:
Ott fekszik a hideg rögek közt,
Sorban a köznap emberével.
S ki eget vert láng-szellemével:
Ott fekszik a hideg rögek közt,
Sorban a köznap emberével.
Hazája már-is elfeledte,
El a dicsőség, szerelem;
Alacsony a sír, a madárnak
Kedvesebb fenn a bérceken.
El a dicsőség, szerelem;
Alacsony a sír, a madárnak
Kedvesebb fenn a bérceken.
De a tavasz pazar kezekkel
Virágit sirhantjába oltja;
S hantján örök hűség fényében
Ég harmatcseppek milliója.
Virágit sirhantjába oltja;
S hantján örök hűség fényében
Ég harmatcseppek milliója.
A vers szövege első megjelenésekor ez volt:
A dalnok, ihletett kebellel
Ragadva lantját, fölkele:
S eláradott a hon határin
Varázshatalmu éneke.
Ragadva lantját, fölkele:
S eláradott a hon határin
Varázshatalmu éneke.
És im a hőseket feledség
Sötét borúi nem fedék,
Nagy tetteikben ősapáit
Látá a késő nemzedék.
Sötét borúi nem fedék,
Nagy tetteikben ősapáit
Látá a késő nemzedék.
A régi nagyság s hír sugára
Ragyogtanak fel énekén;
S mert nem lelé, mit lantja zengett,
Sohajtott ... s bús köny ült szemén.
Ragyogtanak fel énekén;
S mert nem lelé, mit lantja zengett,
Sohajtott ... s bús köny ült szemén.
Az andalító dal hatalma
Megbájolá a szíveket:
Midőn az esti hold világán
Zengett szelíd szerelmeket.
Megbájolá a szíveket:
Midőn az esti hold világán
Zengett szelíd szerelmeket.
Megénekelte a virágdús
Tavasznak ifjú kellemét;
Megénekelte a tavaszban
Az édes ajkú fülmilét.
Tavasznak ifjú kellemét;
Megénekelte a tavaszban
Az édes ajkú fülmilét.
De megszakadt a húr, s az ének
Búsan reszketve elhala;
Az énekesre éjt borítván
A néma sírok angyala.
Búsan reszketve elhala;
Az énekesre éjt borítván
A néma sírok angyala.
S ki fellengő lángszellemével
Ezer világokat ölelt:
Sorban a köznap emberével,
Nyugalmat egy szűk sirba' lelt.
Ezer világokat ölelt:
Sorban a köznap emberével,
Nyugalmat egy szűk sirba' lelt.
Ott alszik ő ... feledve alszik,
Felette, vad kórót terem
A megzengett hon szégyenére,
Az emlék-puszta sírverem.
Felette, vad kórót terem
A megzengett hon szégyenére,
Az emlék-puszta sírverem.
Rajt a leány gondos kezekkel
Virágokat nem öntözött;
Nem zenge dal ... bús őszi szél sír
A hervadt sír-kórók között.
Virágokat nem öntözött;
Nem zenge dal ... bús őszi szél sír
A hervadt sír-kórók között.
De a tavasz zöld szőnyeget von
Dombjára, és a fülmile:
Hajnalhasadtán s alkonyatkor:
Keservét róla zengi le.
Dombjára, és a fülmile:
Hajnalhasadtán s alkonyatkor:
Keservét róla zengi le.
