Tompa Mihály: TEMETÉS.
- Karján kisded, - arca halavány.
De fény villan, |
Mit a szem vete ... |
Zajgó keblén |
Alszik gyermeke. |
Álmában a gyermek felsikolt,
A sirámra |
A szülő kebel |
Bősz rajongás |
Szavával felel: |
Nem sokáig bujdosol velem;
Uj világ vár ... |
Sok lakója van, |
De hont lel ott, |
Aki hontalan. |
Békés szomszéd lakozik veled!
Szük határon |
Szent leend jogod; |
Eltapodtan |
Látni nem fogod!» |
Elborult az éjjel feketén;
Ott áll a nő |
Feltört sír felett, - |
S lenn a kisded, |
Kit már földbe tett. |
Itt esett el érted, drága hon! ...
Ily apánál, |
- Csendes sirgödör ! |
A fiú is |
Helyet örököl. |
Őszült fővel, rongyban így, tudom,
Nem fog ő az |
Ősi telkeken |
Váncorogni |
Koldus-betegen. |
Mint kopogva zárt ajtók előtt,
Szép az élet! |
De meghalni jó, |
Mig nem lesz rab, |
Vagy földönfutó ...!» |
De ijesztőn zúg a fergeteg;
Mig rá keblet |
Tár a bősz anya: |
Megrendűl lenn |
A haláltanya. |
A rajongó szüle megjelen; -
Gyermekét ott |
- Mint bus éjmadár - |
Új honában |
Látogatni jár. - |