Tompa Mihály: SZENT LÁSZLÓ KIRÁLYRÓL.
SZENT LÁSZLÓ KIRÁLYRÓL.
Egy vén regét mondok Szent László királyról,
A cserhalmi hősről, Bélának fiáról;
A cserhalmi hősről, Bélának fiáról;
Ki, - mint megíratott lapján krónikáknak, -
Kilencvenkettőt hogy ezren túl irnának:
Kilencvenkettőt hogy ezren túl irnának:
A pogány kunokkal harmadszor vítt harcot,
Kik országán tőnek sok keserves sarcot.
Kik országán tőnek sok keserves sarcot.
Először is vitéz karjának általa,
Ő nagy megromlásuk Kisvárdánál vala;
Ő nagy megromlásuk Kisvárdánál vala;
Reájok-nódítván magyaroknak hadát,
Vón a kun futamást, elvesztvén a csatát.
Vón a kun futamást, elvesztvén a csatát.
Másodszor a Tömös mellé rekedének,
Hol lőn nagy folyása támadók vérének:
Hol lőn nagy folyása támadók vérének:
Egy lábig vesztenek partján a folyónak
Csupán egy szaladván haza hírmondónak.
Csupán egy szaladván haza hírmondónak.
Ákos vezér alatt, most harmadik csatán,
Háborgatá a hont istentelen pogány.
Háborgatá a hont istentelen pogány.
A dolgok mivoltát hogy megbeszélené:
Két szemes száguldót futamtatott elé.
Két szemes száguldót futamtatott elé.
De vérszemet kapván már a magyar sereg,
Jötte árát a kún harmadszor adta meg:
Jötte árát a kún harmadszor adta meg:
A porba hullt kemény Ákos vezér feje,
László király saját kezével ütte le:
László király saját kezével ütte le:
Megrontá, elveszté utána táborát,
Táplálván testökkel az égnek madarát.
Táplálván testökkel az égnek madarát.
Futott, ki a kemény csatán el nem veszett,
Erdőkben, bérceken keresvén rejteket;
Erdőkben, bérceken keresvén rejteket;
Sok pedig keresztyén-fogságba akada;
Imígyen pusztúlt el kunoknak ő hada.
Imígyen pusztúlt el kunoknak ő hada.
______
László, ki megveré az ellen hadait,
Békében hordozá népének gondjait;
Békében hordozá népének gondjait;
A megnyugvásra nem is hagyván időt
Ügyes-bajos dolog Tordába hítta őt.
Ügyes-bajos dolog Tordába hítta őt.
A nép rövidségét mert szivére vette,
A helytelenkedőt büntetvén felette;
A helytelenkedőt büntetvén felette;
Gonoszoknak útját hatalma elveszté,
Szarvat emeljenek, addig nem ereszté.
Szarvat emeljenek, addig nem ereszté.
S bár útain annyi boszúság találta
Mikoron feddőzött, magát megbírálta,
Mikoron feddőzött, magát megbírálta,
És a népek felett itélt igazságban,
Nagy jó véget érvén minden szándékában.
Nagy jó véget érvén minden szándékában.
Orcáját a szegény előtt nem rejtette,
De vígasztalással s kenyérrel éltette;
De vígasztalással s kenyérrel éltette;
Ezért nagy hivségét birta ő népének,
Kik látták jóvoltát szelíd elméjének,
Kik látták jóvoltát szelíd elméjének,
És járt az Úr előtt tiszta kegyességben,
Ki látta útait magasságos égben.
Ki látta útait magasságos égben.
______
Történt egyik napon, László király midőn
Lovagolna, kopár, csendes halomtetőn,
Lovagolna, kopár, csendes halomtetőn,
- Hol árnyas rengeteg köríti a helyet, -
Tünődő lelke mély gondokba mélyedett:
Tünődő lelke mély gondokba mélyedett:
És gondja közepett eszébe nem vevé,
Hogy egy gyanús csapat sietve tart felé;
Hogy egy gyanús csapat sietve tart felé;
A vert had emberi, lappangó kunfiak,
Mutatta fegyverök, mutatta a sisak.
Mutatta fegyverök, mutatta a sisak.
Ösmérte a királyt a kósza kun csapat,
Látván, mint hulla el szörnyű csapás alatt
Látván, mint hulla el szörnyű csapás alatt
Ákos a had feje, a bús vitéz előtt;
- A harcos óriást, ösmérte minden őt! -
- A harcos óriást, ösmérte minden őt! -
László csak egyedűl, s mi több fegyvertelen!
A csapat vakmerő, - fejszámra negyvenen. -
A csapat vakmerő, - fejszámra negyvenen. -
S midőn a rengeteg szélén ólálkodott:
Meglátta a királyt s vesztére lelt okot;
Meglátta a királyt s vesztére lelt okot;
Kiáltván nagy-fennen vérbosszu szavával:
«Társak! veszessük el hatalmát, magával !
«Társak! veszessük el hatalmát, magával !
Ki által gonoszúl, vitéz kun, harcmezőn
Éhesen károgó hollóknak étke lőn!»
Éhesen károgó hollóknak étke lőn!»
A mély-gondú király szemét hogy felveté:
Átlátta a veszélyt, amely fenyegeté;
Átlátta a veszélyt, amely fenyegeté;
Reá már vonva volt a halálnak íja;
Hogy éltének várát végromlásra víja;
Hogy éltének várát végromlásra víja;
Nem volt bízakodás emberek fiába...
Veté reménységét seregek urába!
Veté reménységét seregek urába!
Ki által népének, mely már elepede,
Hüvös forrást nyitott a szikla kebele,
Hüvös forrást nyitott a szikla kebele,
S kinek őrző karja fedezte, mint paizs,
Éltét a csatákon: benne bizék ma is.
Éltét a csatákon: benne bizék ma is.
Ki bízik az Úrban, az meg nem szégyenűl,
Mert az ő angyali tábort-járnak körűl.
Mert az ő angyali tábort-járnak körűl.
László fohászkodék... s az Úr oltalma kész:
Földig ketté hasadt az izmos sziklabérc,
Földig ketté hasadt az izmos sziklabérc,
Egymástól messze eltágulván két fala,
Közben fejszéditő üres mélység vala,
Közben fejszéditő üres mélység vala,
Mely őt elválasztá vad üldözőitől,
Kik álmélkodással állottak túl-felől;
Kik álmélkodással állottak túl-felől;
Majd rettegés között mind hátra-tértenek,
- Kezökből elhullván a gyilkos fegyverek. -
- Kezökből elhullván a gyilkos fegyverek. -
És míg a szent király bizton tovább-megyen:
A csudának jele maradt azon helyen,
A csudának jele maradt azon helyen,
Mély lópatkónyomot hagyván a mén lába,
A tetőt borító kemény kősziklába'.
A tetőt borító kemény kősziklába'.
______
Sok századoknak lőn azóta múlása,
Miképen egy éjnek rövid vigyázása;
Miképen egy éjnek rövid vigyázása;
Azóta elhamvadt László, a szent király,
És sok koronás fő sírboltja álminál;
És sok koronás fő sírboltja álminál;
Hanem patkónyoma maiglan ott vagyon
Szent László lovának, a szirtes bércfalon;
Szent László lovának, a szirtes bércfalon;
Hol lassú zörejjel ömlik le a patak,
Szirten ülő tisza- s topolyafák alatt.
Szirten ülő tisza- s topolyafák alatt.
Körűle hallgatás... s a multak képe leng...
S az érező kebel mélyen el-elmereng.
S az érező kebel mélyen el-elmereng.
