Tompa Mihály: MÁS A CSÁSZÁR KATONÁJA, MÁS A HAZA KATONÁJA.
Azért hogy hozzá ily meseformán fogok.
Annak az embernek volt két legény fia,
Gergely az egyike, János a másika.
Mégis az anyjoknak kedvesebb volt Jani;
Az a gyengesége lévén sok anyának:
Hogy egész bolondja legkisebb fiának.
Katonának adta sok apa a fiát;
Jánost is kivánták, de az édes anyja
Gergelyt ösztökéli, csak őtet nógatja:
Hisz csak húszéves vagy, Gergely már huszonnégy;
S ép e volt a baj, mert törvény szerint akkor
Az idősebbikre nem került még a sor.
Leebb nézték szegény Gergelyt a kutyánál;
Sokat nyelt, fejére szállott piszok, mocsok;
Kétszer annyit koplalt, két annyit dolgozott.
«Anyámasszony! Én hát katonának állok!
Ugyis szálka vagyok a kelmed szemében;
S erre az életre kedvem is van régen;
Ha katona leszek, leszek a hazámért;
A kedves fiokat váltsa meg kelmetek,
De én csak nem teszem. Az Isten áldja meg!»
Mert az ujoncok közt bejegyezve maradt;
Sőt a sors-huzáskor szegény úgy megjárta,
Hogy a fekete szám maradt a markába.
De pénzzé tett mindent, amit csak lehetett;
Féláron túladott földecskén és réten,
S egy cigányt fogadott fiáért jó pénzen!
Dunába kén azt az embert hajítani:
Aki igy cselekszik, és nem fáj a lelke,
Hogy nincs honvéd fia, és van szabad telke.
Bitangot, cigányt küld honáért harcolni;
Van e mellett olyan bolond s szerencsétlen,
Hogy a fogadásban koldús lesz végképen.
Mert másképen meggyőz a muszka, a német,
S akkor jaj keserű! az visz katonának,
Hogy hirét sem hallod ennek az országnak.
S keservesen nézte földje, rétje sorsát;
De nem szólt, mert kedves jó élete párja
Sátán-természete a száját bezárta.
Gergelyről semmi hír, de Jánoska megvan;
Az apja öregszik, ő lepzsel, csavarog,
A pusztuló háznál roszúl megy a dolog.
Zálogba a föld, rét egymásután ballag.
A kenyérnek-való el nem tart már ujig,
Nem ölnek, nem fejnek, - van adósság untig.
Nem a kedves János, ez a nagy mihaszna;
A sok pénzt az anyja kivetette érte,
S maholnap miatta kerül zsellérségre.
A fedél is másé árva fejök felett;
S midőn hő lelköknek nincs már lenni hova;
Otthon terem rögtön Gergely a katona.
Szive facsarodik, ha nézni kell rája;
Hát még ha tekint az inséges háznépre:
Zokogva boritja kezét a szemére.
Tüskés ősz szakállal, folt hátán folt rajta,
Édes anyján is van elég amit szánhat,
Hibás volt, de meg is törte inség, bánat.
Elmondta Gergely, hogy látott, próbált sokat,
Hanem Budavárnál meghibált a keze,
Haza kellett jönni, nem szolgálhat vele.
«Apám uram sohse búsúljanak kentek!
Majd fordítunk rajta, elég most a nékem,
Édes mindnyájokat hogy életben értem!
A ház körül Iassan csak elcsetlek-botlok;
Aztán meg akad is egy-két garas nálam;
Hogy azt a kis földet, ha élek, kiváltsam!»
Ösmerős, atyafi mindjárt nálok toppan;
Az egykorácsúak, fiatal legények,
Gergelyékhez sokan begyülekezének.
No, egy kis bor is volt, de nem a rendin túl; -
Gergely volt a gazda, csak töltögeté, de
A boránál jobban esett a beszéde.
A katonaságtól félni bizony nem kell!
Nem úgy van már, mint volt régen, az a nóta
A katonára szól egy esztendő óta.
A sok német miatt nem volt előmente;
S ha kiszolgálta a keserves tiz évet:
Elcsapta a császár, éljen, ahogy élhet!
Irást is tud, akár kapitány is lehet;
S kinek a hazáért a testi megkékül:
Nem hagyja aztat a haza semmi nélkül.
Csak félvállról hányták még a szót is neki;
A fehércseléd is alig nézett rája,
Mondván: nem mégy tőlem; ebadott fikája!
Hat helyre is híttak, vittek kovártélyba;
S volt minden...! Ur, szegény most katonát ha lát:
Szivesen látja mint az Isten angyalát!
Mert ez a dicső nap, de szót is érdemel, -
Minket sérűlteket Pestre küldtek által
S ott egész beszórtak a lányok virággal.
Csókoljon meg, eszem a szivét galambom!
A meg odaugrik, - összecsókol szépen,
Pedig olyan véres, poros volt a képem!
Éljen a szabadság, a haza, a honvéd!
Az a sok dicséret... az a szép lány csókja...
Hej! csupa menyország a katona dóga!
Ha az ember magát emberűl forgatja;
Nézzétek csak... s ezzel elővesz egy zacskót,
S az asztalra önti benne ami csak volt.
Ezt a bankót leltem egy német zsebében,
Kit leszúrtam, mint egy almát, a lovárul,
Midőn a csatában felém vágott, hátul;
Ki ezt nekem adta, tudjátok-é ki volt?
Görgei vezérem! éltesse az Isten!
Mivel Isaszegnél a dolgot jól vittem.
Hogy Budán legelőbb voltam a párkányon.
Van itt pénz! - többet is ád pedig az ország,
Csak az Isten jóra vigye ki a dolgát!»
Egész éjfélig a falu legénysége;
És közülök három kedvet kapván, másnap
Nagy éljenzés között elment katonának.
De kis birtokát a zálogból kivette;
Gazdálkodik, - öreg szülőit táplálja,
S kevély rá, hogy volt a haza katonája.