Tompa Mihály: EGY HÁZASSÁG.
A legénység táncol, a cigány meg huzza,
A sikamlós szánon kurjongat a népség;
Menyasszonyért, vagy csak háztűznézni mén még.
Az öregasszonyok szólnak, kerítenek;
Lótfut az a legény, kinek nincs még párja...
- Szóval, egész falu a bolondját járja.
Elnyulva tünődik: vajon mit csináljon?
Hányja a hab: vajon melyikhez kén állni...?
Melyik lenne már jobb, Julcsa-e vagy Sári?
Sári meg vagyonos, aztán derék személy!
Julcsával bizonyos, hogy boldogul élnek;
De tán Sárával is összetörődnének...?!
Jó vérü négy csikót vezet a szánhoz;
Táncol a ló, a sík a havat csakugy vágja!
Mintha tudná: hová megyen a gazdája
Gazdátok csak vagyont, nem hűséget keres!
Nem Julcsát veszi el, pedig azt igérte...
Hanem hisz az Isten meg is veri érte!
De hiszen sokáig minek tétovázok...?
Elég az hozzá, hogy Palit harmadnapra,
A gazdag Sárival a pap összeadta.
Hogy azon a völgyön nem igen volt párja;
Már az hamvába holt, kinek nem volt kedve.
- Mind a két fél nagyon meg volt elégedve.
De minden hosszunak véginek kell lenni:
Megszakadt a nóta, mennek a cigányok,
A lakzi is aztán elkullog utánok.
Kezdődik nagy sírás-rívás mindkét részrűl;
A keserűségnek mégis az a vége:
Hogy megy a menyecske, amerre a férje.
Fel is ült az uj pár: Pali csak elbámul...
Egy zsák pénz van téve ülésnek a szánba,
S azt mondja az öreg: hogy ezt nekik szánta!
Hiába a «hó! hó!», mindjárt csak felvágnak.
Pali feleségét meg-megnézegeti,
S a menyecske mindig jobban tetszik neki.
Fehér a két karja, a haja fekete:
Piros az orcája, mosolygós a szája...
Feleségemnek nincs darab földön párja!
De mintha szállana az ülés alattok...!
Ugy tetszik: középen ketté hajlott a zsák,
Végtérre megállnak, hogy megigazgassák.
S most csak szaladozik, lötyög a pénz benne...
Kióldózott? Nem, csak megtágult. No semmi!
Majd megnézzük otthon, most csak menni... menni!
Mert lassan haladtak, s a falu még messze;
De meg ugy is tetszett, hogy az ut most hosszabb,
S alattok az ülés egyre rosszabb, rosszabb!
Pedig biz a kocsis jól oda tapogat;
Végezetre kiáll egészen a lova...
Nem vesz rajta senki, se ide, se tova!
S akkor veszi észre sokkal boszusabban,
Hogy még összébb esett tartalma a zsáknak,
S egész a szekérkas fenekére szálltak.
De nagy a fiúnak a megütközése:
Hisz a képe szeplős, a haja meg veres...
- Hja Pali, ugy jár az, aki vagyont keres!
Bizony megapadt az, ugy tele volt pedig!
Hová lett? Kinél van? Mi Isten csudája...?
Nincs hasadás rajta, - rendin van a szája...!
Hogy egyik garas a másikat követi,
S szép csendesen elfogy, van vagy nincs látatja;
Az ember hiába keresi, zaklatja.
A családi szekér mind nehezebben mén;
És mentűl inkább fogy a nő hozománya:
Szeplőit a képe mindinkább kihányja.
S alig mer az asszony felé pillantani:
Hiszen foga sincsen, meg pup van a hátán,
S rikító hangjával tultenne a páván!
S szóra szó jövén ki, kész a veszedelem;
A felek egymással daccal szembeszállnak...
S tán szomoru vége lenne a tréfának:
És az alvó fejét gyengén megingatja,
- Mert az egész eset nem egyéb mint álom,
Elaludván Pali a kemence-pánkon -
Emlegetvén Sárit... szeplőt... pénzes zsákot;
Űlj fel! mit álmodtál? beszéld el gyermekem...!'
«Biz azt édes anyám, hogy Julcsát elveszem!»