Tompa Mihály: A KÉRÉSZ.
Az élet boldogsága;
Üdvöz légy, hogy nem teremtél,
Jó természet! munkára!
Én fenekig ürítem;
Az elfutó tavaszban így
Hosszabbítom meg éltem.
Meleg a nap sugára,
Üdvöz légy, hogy nem teremtél,
Jó természet! munkára!'
Kiáltott így röptében,
A nap sugárin szárnyait
Csillogtatván kevélyen.
A hangyát, sürge méhet;
És a munkásságról nekik
Gunyos hangon beszélett:
Szegények, mint sajnállak!
Mondjátok csak: van e aztán
Látatja a munkának?
Kalandokban találom;
Ma is a méhkirálynővel
Leend találkozom.'
Hogy átrepűlne túlra;
De csak a partjáig szállhatott,
Ott hirtelen lehulla.
Levetkezé legottan:
Idétlen, kis fehér kukac
Hempergett a homokban.
Tölt a mély vízfenéken;
Olyan hosszú idő után,
Hogy egy óráig éljen.
Nincs a hivalkodásra;
Mivelhogy néhány perc egész
Életének határa. *