Tompa Mihály: A SZEGÉNY ÉS GAZDAG.
S hét élő magzatja;
(Mert ki tehet róla
Ha az Isten adja?)
Sorban egymás után
Mint az orgonasíp,
S azonképen sipít.
Rájok egyre zsémbel:
Az Isten sem győzné
Ezeket kenyérrel!
Ugy belefáradtam
Mosni, varrni rájok...
Te! csak meghalnátok!
A feleségéhez:
Éjh, éjh, édes anyjok
Ugyan csak ne vétkezz!
Belőlök parancsol
Az Isten istápot
Vénségünkre, látod!
Nyelve meg nem állhat;
Csak adja, csak adja
Őket a halálnak;
Amidőn véletlen
Kettő megbetegszik,
S meg is hal az egyik.
Jöve a világra:
Ugy hull egymásután,
Mint a fa virága;
A hetediknek is
Megállott a szíve...
Virágkoszorúval most van kiterítve!
Szörnyü nagy fájdalma,
Fejére kulcsolja
Két kezét jajgatva;
Körmével ásná fel,
Kikre zsémbelt élve...
Hanem annak vége!
Az élő meghagyott:
Szegény vagyonából
Elviszi a halott;
S ha valaha kellett,
Most kén koporsóra...
De nincs a jámbornak deszkát venni módja!
A gazdaghoz fordul;
De az kölcsön nem ád,
Nem hogy irgalombul.
Szegény mit tud tenni?
Temetőbe méne:
Sirt megásni mélyre.
Gondolja ekképen,
Koporsó nélkül is
Az Isten földében!
Az Úr adta őket,
Az Úr el is vette...
Áldassék az Úrnak szent neve érette!
Három ásónyomra:
Megkoccan az ásó
S lész az éli csorba;
És talál egy üst pénzt...
Tele van belőle
Az átalvetője.
Nézd csak, beh tenger pénz!
Amaz odatekint,
Azután rá sem néz.
Holmit rakosgatván,
Könyje pereg rája:
Ez a kendőcskéje...! ez a csizmácskája...!
Már a hant alatt van,
S leli az éj, a bús
Szüléket álmatlan.
Valaki kopogtat
A szegény ablakán
Böm, böm... a szél talán!
Aki jött a pénzért;
Megtudván valahogy
Szegény szerencséjét:
Felkészült elvenni
Fortéllyal, vagy máskép;
- Szeretvén a másét.
Ép egy bikát vágtak,
Felveszi hát kormos
Bőrét a bikának;
Böm, böm... nyisd ki gyorsan!
- Ezenképen dörmög -
Én vagyok az ördög...
Tudom, van, ne tagadd!
S ha ide nem adod,
Elviszlek magadat!
S az ördög meglátszik,
Két szörnyü szarvával,
Az ablakon által.
A pénzt vihetd tőlem!
S kidobja a szegény
Az átalvetőben,
Hogy szarván akadt fel
Madzagánál fogva,
Amidőn kidobta.
Nehezebb mint látszik:
A gazdag alig bir
Hatolni hazáig.
A bika nagy szarva
Fejét majd be-zúzza,
Mert a pénz is húzza.
Próbálja egyedűl
Levenni a kincset, -
De az nem sikerűl;
Majd egy akarattal
Egész házanépe
A tarisznyának áll, - s nem boldogúl véle.
Falhoz dörgölődzik;
Fejét a nagy teher
Le-lekapja földig;
Összevissza tör, ront
Sok drága jószágot;
Bőgött, öklelt amint szabadulni vágyott.
Megfogott az átok...
Ki elvegye rólam:
A szegényt hijjátok!
S megjövén a szegény
Róla könnyen elvett
Aranyat és terhet.
Itt véget nem ére,
A kérges bikabőr
Rásült a testére;
S mintha vas keztyűben
Volna minden tagja:
Úgy megszorongatja.
S száguld a világba;
Merre átka üzi
S viszi a négy lába.
És fut tüskén, bokron,
Árkon és göröngyön...
Csak ezt hajtva: böm, böm!