Tompa Mihály: A HŰ VITÉZ.
Mellette nagy harcos sereg;
S hiv bajnokok, kik dárda-nyiltul
Vértűl meg nem félemlenek,
Meg nem félemlenek!
Hivebb, bátrabb mindanyinál!
S ő, a leghívebb, van gyanúban:
Nem bízik benne a király,
Nem bízik a király.
S csattogva gyors nyilat bocsát;
Mint két szemközt futó borúlat,
Egymásba ütve homlokát,
Villámos homlokát.
S száz kopjás kéz ügyébe jut;
A nyil, mint bősz darázs fulánkja,
Már-már nemes szivébe fut,
Már-már szivébe fut.
- Az arc fedett, a mell szabad, -
Védbástya, vért az a királynak...
S maga eldől, holtan hanyatt,
Eldől holtan hanyatt.
,Éltén váltá meg életem!
Nevét...! mert az egész világtól
Bámult szoborra vésetem!
Szoborra vésetem!
Nő, vagy fiak, barát, rokon?
Ki egy igaz szót tud felőle:
Kegyem leend mindnyájokon,
Kegyem mindnyájokon!
Hadd lássa nép s had a dicsőt!
Hadd lássa ő, s piruljon arca...
Ki rég gyanús szemem előtt,
Gyanús szemem előtt!'
A bajnok arc, - vértül piros,
Mert ő az, ki élted megvédé...
S e vér szennyet, gyanút lemos,
Szennyet, gyanút lemos!»