Tompa Mihály: A POZSONYI HARCJÁTÉK.
Sok és nagy vendége van Pozsony városának;
Mámor, fény és zaj miatt pezsg a magyar vére,
Rudolfnak a koronát most tevék fejére.
- Csak beleűlt Szolimán, nem is vívta kézzel, -
S a pozsonyi uraság csak Pozsonyban látszik,
A budai szolgaság lehat a Végházig.
Félre bánat, félre gond! jó az Isten, jót ád!
Uj királyán függ szeme, - s szíve telve van ma,
Mondván: messze nem esik fájától az alma!
Áldomás nyer áldomást, éljent szül az éljen:
Fel-felkél az ősi nap s vesz nyugatnak útat,
De nappallá lesz az éj, annyi fáklya gyúlad.
És hogy az volt, nem egyéb: megmutatja tülke;
Utca és tér bort iszik, s nem vétkelli senki;
Hajh, hisz ez a föld szokott drágábbat is inni!
Itt olasz müvel csudát fürge bábuk által;
Szemfényvesztő, mórió minden utca sarkon,
Hogy fiatalt, öreget jó szeszélyben tartson.
Délceg ifjak küzdenek régi ősi nembül;
És baj annak, társa kit a fövényre hullat,
Mert orcán a vér dicső; szörnyü a pirúlat.
Nagy vár épült, mit legott ostromolnak, védnek;
Ezek víva és azok fel nem adva gyáván;
S ha dől, ég a deszkavár: ez lesz még a látvány!
- Nagy veres zászlót mutat a favárnak kúpja, -
S a játékra: orca, kéz vérrel van befenve,
Hogy hűn legyen a való ábrázolva benne.
Detrik, Konrád fejei vivók táborának;
A védőké: György, Mihály. S áll az őrség készen,
Felgyűrközve könyökig, buzogány a kézben.
A vezér, hacsak lehet, szép szerivel végez.
S hirnök indul, kürtbe fú, s a kapun belépvén:
Várjunk, míg megállanak háborún, vagy békén,
Csak dologra! a beszéd elmaradhat bizvást!
(Ugy foly mindez, mintha csak igaz ostrom állna,
Hja, Egerben, Váradon jártak iskolába!)
- Van elébb egy kis zavar, végre jól el-oknak; -
Békeritve a favár, bökve minden oldal,
Vivók, védők fegyvere nagy ropogva szólal.
Néző távol és közel... foly, hevül az ostrom...
Lengő zászlók, füst, robaj, s gyilkoló bárd éli...
Szinte elfelejti sok: hogy nem is kell félni.
S a várnak ront a csapat, mint vihar a csernek;
A rohamra: feladás ... igy van a harc terve,
- Mégis itten annyi hát meg leend ma verve.
De kocog a buzogány, - s elfut esze nélkül;
Mások a fal magasát hosszu lábtón mérik,
S ember, lábtó zuhan a kövezeten végig...
,Mi ez?' Konrád fel sipít, - s le kacagnak nyersen;
,Máskép irva nálam, és...' - «Igy van téve nálunk!»
,De hisz játék, semmi más...' - «No ha játék: játszunk!»
Tüzzel, vassal vesztem azt, aki el nem tágul!'
«Tüznek a víz, vasnak a vas az ellensége,
Mi magunkat - tréfa bár - meg nem adjuk, - s vége!»
Megkisérté a vezér, megtevé az őrség;
S vérszemet kapván kiront, mint Szigetből Zrínyi,
És leckét ad, hogy szokás magyarosan víni.
Sisak-tollak, lobogók utca porát seprik;
Konrád fővezér maga s paripája sánta,
S legnagyobb: hogy a napot hírneve megbánta!
Hogy nem látta égni: az, mit örökre sajnál;
Fel nem adni...! - igy morog - a gonosz van vélök!
Más itt a baj uraim: nem egyez a vérök...!