Tompa Mihály: PUSZTÁN.
Futtatnak a nekiveszett, vadult szelek;
Csikasz farkas fülel, csavarog mögöttem,
Orcám havas eső csapkodja, marja meg!
Amott egy rongyos csárda rémlik ... hejh, |
Kinek ilyen sincs, annak palota; |
Hólyag-ablaka bágyadt holdvilág, - |
S bár nem sokat mond: betérek oda! |
Más így sohajtana a zordon éjszakán,
Én nem sohajtok így, nekem nincs otthonom,
Amely nyugodalmas meleggel várna rám,
Ha éj van is, egyszer csak megvirad, |
Hadd zúgjon, majd eláll a fergeteg! |
Csapláros! nyiss ajtót ... künn útas áll, |
Nem kell nekem sok, adj bort, kenyeret! |
Én egyes-egyedül csak ugy kongok benne;
Még kietlenebbé a pisla mécs teszi,
Ha egy hű ebem sincs, csak valaki jönne!
No de se baj! nem únom meg magam; |
Én, és a mindig kész emlékezet, |
E nyájas angyal s kinzó ördögöm, |
Majd elbeszélgetünk multam felett! |
A bor melegétől kedvet kapok talán?
Tudj' az Isten, nekem bor közt eszembe jut
Eltűnt éveimből jó, rosz egymás után,
Hejh, bár örökre elfelejteném, |
Mi kínosan érdekli lelkemet! |
De zúgva jő az, mint a gyors folyam, |
Melyet feltartóztatni nem lehet! |
Üröm- s csalántermő köves tartománya;
Ah, mint vágytalak én kebelemre tűzni,
Ah, mint vágylak most is, szívem szép leánya!
Karom kinyujtom ... de az élet, e |
Mogorva vén mester közinkbe lép, |
Száraz hosszú újjával fenyeget, |
Mondván: fiú, fiú! kenyér elébb ... |
Volt is már egy darab kenyérhez reményem;
Minő derék fiú! kürtölte a világ,
Minő derék fiú! - s elmellőzött szépen,
Ez csak hagyján! de mocskos nyelve még |
Jól megbecstelenit; - cudar világ! |
Mint a varjú szárnya a levegőn, |
Az én lelkemen ez sebet nem vág! |
Ti a baráti név hazug bitorlói!
Ti az alacsonyság büzhödt mocsárának
Sima bőrű, mérges párájú kigyói!
Üdvösségtekre im, e tölt pohárt, |
E tölt pohárt én ... a földhöz csapom. |
Kár értetek; minő véghangja volt! |
Nem szóltok ti oly tiszta hangokon. |
S mellettem hirtelen egy kacér lány terem,
Megölel, megcsókol, orcám simogatja,
Tudom bár, hogy hűtlen, elűzni nem merem;
Ez a csapodár leány a remény; |
És én megtöltöm újra poharam; |
Künn a vihar zúg, lelkem csendesűl, |
S ajkimon a kacér hölgy dala van! |
A barátság földén teljes kalászfejek,
Nektek köszönhetem: életem konkolyos
Vetésének tüzes üszköt hogy nem vetek!
Kifakadtam ... az elkeseredett
Fájdalmat elnyomom mert nem lehet.
Nem ittam még ... lelkemben már is úgy
Garázdálkodik az emlékezet.