Tompa Mihály: PIPACSOK.
Elmerengő kedvesed!
Gondolatja merre járt ...?
Hasztalan lesz kérdened.
Messzebb mégyen a madár;
A merengő lánykebel
Gondolatja, gyors lebel ...
Messze, legmesszebbre jár! -
Kedvesednek untalan,
Hadd fürödjék lelke nyugton
Álma mézhullámiban.
Lágy zenének hangjai:
Unalom lesz mégis, hogyha
Szüntelen kell hallani.
Hadd mosolygjon ajaka;
És könyezzen elborultan,
Tőle olykor ment tova!
Nőni fog, nem hervad el;
Napsugár és harmat együtt
Bajos rózsákat nevel.
Mi lenne belőle ...?
«Te megházasodnál, én meg férjhez mennék,
Édes kedves rózsám!
Az lenne belőle!»
S hogy boszantottam a jó madarat!
Leszurtam, amit ő tapasztgata,
S kezembe került kicsiny magzata.
Hja! akkor csintalan fiú valék!
Dehogy bántanám a jó madarat!
Sőt ugy szeretem, s örülök neki.
Fiacskáit midőn etetgeti.
Most nőm van s kedves magzatom!
Olyan röges, kemény a föld!
De ő mégis csak szántogat,
Remélve dus kalászokat.
S ha sárgulnak kalászai:
Veréb pusztitja, vágja ki.
Hozzá világ és emberek;
De ő mégis dall, s ujra dall,
Rengő aranykalász a dal!
S hitvány veréb is csipkedi ...
- Ez a dicsőség jut neki!
Mely sírunk ormirul,
A később élő ivadéknak
Hosszan legombolyul.
Mi ér bogárnak a selyem,
Ha pompáját, szinét nem látja?
A megholtnak mit ér a hir,
Ha nem tudja, hogy az sajátja?
Jobb: a bogárnak adj falevelet,
S nekem hirért, mig élek, - kenyeret!