Tompa Mihály: A SZÉKY PUSZTÁN.
A SZÉKY PUSZTÁN.
Recsky Benedek sírjánál.
Meleg napsugár süt, ébred a természet,
Halavány orcája felvidul, megszépűl!
A mező virági, a gyenge fűszálak:
Életre búnak ki a föld kebelébűl.
Halavány orcája felvidul, megszépűl!
A mező virági, a gyenge fűszálak:
Életre búnak ki a föld kebelébűl.
Az ember is mért nem olyan, mint a virág:
Hogy ha tele eljön s halott lesz belőle,
A másik tavaszon, sirja zöld fűve közt,
A föld kebeléből ifjultan kijőne!?
Hogy ha tele eljön s halott lesz belőle,
A másik tavaszon, sirja zöld fűve közt,
A föld kebeléből ifjultan kijőne!?
Vagy a jó embernek élte hosszabb volna!
Ugy nem borúlna még e sirnak halmára:
A bánat-jelentő sárga perpetuel,
S a halavány rózsa harmatos virága!
Ugy nem borúlna még e sirnak halmára:
A bánat-jelentő sárga perpetuel,
S a halavány rózsa harmatos virága!
Ugy gazdagabb volna a föld egy igazzal,
Ki soha nem pirult, kinek minden tette,
- Mint a csendes tó a fényes napnak képét, -
Lelke tisztaságát hűn visszavetette.
Ki soha nem pirult, kinek minden tette,
- Mint a csendes tó a fényes napnak képét, -
Lelke tisztaságát hűn visszavetette.
Az ilyen elmulik nyom nélkül hirtelen;
És épen ez a mi életünknek átka:
Hogy a gonosz akkor vész el nagy nehezen,
Midőn magát harmad-negyed-ízig látta.
És épen ez a mi életünknek átka:
Hogy a gonosz akkor vész el nagy nehezen,
Midőn magát harmad-negyed-ízig látta.
Fakadj zöld lomb, fakadj! nyiljatok virágok!
Álljátok ékesen körül e sirboltot!
Kék, piros szirmotok nem mutatja bátor,
Hogy a bu ültetett, a fájdalom oltott.
Álljátok ékesen körül e sirboltot!
Kék, piros szirmotok nem mutatja bátor,
Hogy a bu ültetett, a fájdalom oltott.
Nyiljatok, nyiljatok! csendes nyári estén,
A halhatatlanságról beszélünk veletek;
Ti is le vagytok a sötét földhöz kötve,
Mégis ég felé száll az illat, lelketek!
A halhatatlanságról beszélünk veletek;
Ti is le vagytok a sötét földhöz kötve,
Mégis ég felé száll az illat, lelketek!
Halottak voltatok e sirhalom körül,
S uj életet lehelt a kikelet rátok!
Ki koporsójában olyan mélyen alszik:
Jó halottunkat is mért fel nem hoztátok?
S uj életet lehelt a kikelet rátok!
Ki koporsójában olyan mélyen alszik:
Jó halottunkat is mért fel nem hoztátok?
Ha ő felébredne! s oly régen nem látott
Kedves tanyájának tájékán megállna:
Mint örülnénk neki! mint fogadnók őtet!
Hányan nem borulnánk könyezve nyakába?!
Kedves tanyájának tájékán megállna:
Mint örülnénk neki! mint fogadnók őtet!
Hányan nem borulnánk könyezve nyakába?!
A virágos ág is itt a kerti fákon
Feléje hajolna, hogy őtet elérje;
Piros szárnyával a tavaszi bogárka,
Lágy döngicséléssel repülne feléje.
Feléje hajolna, hogy őtet elérje;
Piros szárnyával a tavaszi bogárka,
Lágy döngicséléssel repülne feléje.
Hát a hű cselédség, mely mindenik szavát,
Miként a szent irást, kegyelettel őrzi;
Megindulás között fogná őtet körül,
Nem tudván örömét könyeivel győzni.
Miként a szent irást, kegyelettel őrzi;
Megindulás között fogná őtet körül,
Nem tudván örömét könyeivel győzni.
Csak egy állna, mint a márványszobor, némán,
És nem lenne könnye, melyben megförössze;
Hű özvegye szivét az öröm megölné,
S kedves férje keblén holtan rogyna össze!
És nem lenne könnye, melyben megförössze;
Hű özvegye szivét az öröm megölné,
S kedves férje keblén holtan rogyna össze!
