Tompa Mihály: OH HÖLGYEM.
OH HÖLGYEM.
I.
Ha lelkem, mint a tenger háborog,
- Járván gyakorta zúzó szélveszek, -
A mélybe hajtom le hullámait,
Hogy ott elrejtve örvényezzenek.
- Járván gyakorta zúzó szélveszek, -
A mélybe hajtom le hullámait,
Hogy ott elrejtve örvényezzenek.
Oh hölgyem! lelked lelkem viharát
Megérzi, - s but, zajt híven átveszen ...
S borús könycsepp hullámozik szemed -
E nyájasan kéklő tengerszemen!
Megérzi, - s but, zajt híven átveszen ...
S borús könycsepp hullámozik szemed -
E nyájasan kéklő tengerszemen!
II.
El-elborul lelkem, miként az ég,
S ha önterhét nem birja bánatom:
Szememre forró könyekben szakad ....
Könnyít a zárpor a borúlaton!
S ha önterhét nem birja bánatom:
Szememre forró könyekben szakad ....
Könnyít a zárpor a borúlaton!
Oh hölgyem! életem szép napja te!
Mosolygásod szelíd sugáritul
A bánat is ragyog, - s könyűiben
Remény s enyhűlet szivárványa gyul.
Mosolygásod szelíd sugáritul
A bánat is ragyog, - s könyűiben
Remény s enyhűlet szivárványa gyul.
III.
Ha lelkem a sötét jövőbe néz:
Kiköltözik belőle hit, remény,
És pusztán áll, mint egy elhagyatott
Kápolna a vadonnak közepén.
Kiköltözik belőle hit, remény,
És pusztán áll, mint egy elhagyatott
Kápolna a vadonnak közepén.
Oh hölgyem! csüggedt lelkem boldogabb
Idők reményivel karoljad át, -
Mikép a repkény zölden folyja be
Az ó kápolna ingatag falát!
Idők reményivel karoljad át, -
Mikép a repkény zölden folyja be
Az ó kápolna ingatag falát!
