Tompa Mihály: HOZZÁ.
Dalomban mért nem emlegetlek?
Szerelmeddel reám fonódva;
Nem ejtek rád egykét virágot!
Láttál bujdosni, mint az árnyat,
Sajátjának mondhatni végre,
Reád utalt virág, hab, csillag;
Te voltál, csak te, lelkem álma!
Hű karjaid közt üdvösségem!
Hisz benned mindent feltaláltam!
Egy pillantás szemedbe lopva:
A boldogságról vélem, - véled!