Tompa Mihály: EGER HATÁRÁBAN.
Erdő, patak, szirt, völgy kerűltem,
S magas hegyek fejem felett! |
Sokáig gyász felleg borongván:
Tájra s szívre árnyat vetett. |
Aszályban nyilt meg keble másszor,
Feltörve ... megtiporva lőn ... |
Jég-záport, izzó napvilágot
A föld némán magába vőn. |
Kemény csapás-, nagy szenvedéstűl,
S magasb érzelmeket terem: |
S a drága must édes patakban
Csordult alá a bérceken. |
Sürű ködét megostromolta
A nap, fénylő sugárival, |
Vidult a szív is, - nyugtot érzett ...
- Megzendült a szüreti dal. |
Nem láta rég ily bort a tömlő!
Mily pezsgés, mily erő, mi fény! |
- Az édes csöppek felhevítnek -
Itala kéj, bánat, remény. |
S titok, hogy rólad, majd ha eltűnsz,
Örömmel, búval szól-e szánk? |
S az ivandó nagy áldomáshoz
Méltó, dicső napot reánk! |
A viszhang, melyet a magasban
Tető tetőhöz csapdosa! |
A zord időt nem látja többé
A hős Dobónak városa! |