Tompa Mihály: EPIGRAMM-FÉLÉK.
Sőt mind nagyságosak levénk nagy hirtelen.
S imé a sors büntet, hiút: dicsérnek a lapok!
A szót, érzést, mint a köntöst, a lomtárak elnyelék,
Kinek nincs más, benne egy-két árva delnő fanyalog ...
Nők istene, divat! nézz ránk, hadd maradjunk magyarok!
A gyermek kezében az: regény és dráma.
Benned az éhhalál, bennem a koldulás költ iszonyt.
Amaz ugy van mostan is, - e kettőnek vége lett.
Innen, onnan, mindenünnen hálát lesel kamatúl;
Egy oltáron lobogtasd a szétszórt, apró lángokat,
S ne várj semmit, - és kedves lész áldozó és áldozat!
Melyik szűli a másikat, - kérdés - ez-e, vagy amaz?
(185*.)
Jó cimborájának sok céda, bántva mond;
Üzérség, nyegleség versbe, könyvbe foglal,
Csavargó kéreget neved- s álarcoddal! ...
Hirnév, halhatlanság - ha az élet megszün -
Olyanképen áll-e, mint a bor a seprün!?