Tompa Mihály: ISTEN HOZOTT ....
Egünknek láthatárán -
Magasságban, színpompában
Két tündöklő szivárvány.
Felségtekben teljesüljön
Mit a szivárvány jelent:
Vész-borútól a hon ege
Legyen mind örökre ment.
Mit neked az ég szánt,
Sok az ékkő: de csakugyan
A magyar a gyémánt.
Derült nappalt hozz reája
Hogy teljék be fénnyel,
Visszaadja, kilövelli
Majd ha jő az éjjel!
Zúg, üvölt a fergeteg,
A patak cserg, döng a méhe,
A madarak zengenek!
Fejdelmünk! hadd, hogy ha ég, föld,
Anyanyelvén zeng, kiált,
Azon áldjuk Istenünket,
Azon lássuk törvényünket,
És tiszteljük a királyt!
Mely hint áldást, életet:
Kezeidbe millióknak
Sorsa, üdve tétetett.
El ne fogják képed tőlünk
Kik körűlted forganak:
A sötétlő irígy felhők -
Ama jó tanácsurak!
Ne legyen a tengerig és túlnan!
A művészet és az ipar benne
Kegyed által virúljon fel dúsan!
Indul már is, - bár egy nagy folyamnak
Ez még lassan csergedő patakja,
E testület hódolata áll itt,
S iparának zsenge mutatványit
Felségednek lábaihoz rakja!
Ki bút könyet eltörül;
Egyik ősed nagy láng-lelkét
Nyerd és birjad örökül!
Hogy nevedre e szép földön
Mit a Tisza Duna mos:
Legyen minden kebel hálás,
És minden szem harmatos!