Tompa Mihály: SONETTEK.
SONETTEK.
I.
SZÖVÉTNEK.
Fejed fölött ha függ nehéz borúlat,
Mint láthatárod, lelked is sötét:
Mely szétoszlassa fellegét, ködét,
Hiába várod a fényt, hogy kigyúlad!
Mint láthatárod, lelked is sötét:
Mely szétoszlassa fellegét, ködét,
Hiába várod a fényt, hogy kigyúlad!
S a gyászéjnek, - melyben harmat se hullhat, -
Magad megadni vagy már eltökélt:
Eszmélj! Szövétneket tarthatsz föléd,
Mely fényével bevilágítja útad!
Magad megadni vagy már eltökélt:
Eszmélj! Szövétneket tarthatsz föléd,
Mely fényével bevilágítja útad!
Az ige a szövétnek, égi lánggal
Nappallá lesz az éj hatalma által.
Köd s rém alak szétfoszlik, elsuhan ...
Csak buzgalom- s hő áhitattal égesd;
Előtted felderít homályost, kétest ...
S a földi pályán futhatsz biztosan!
Nappallá lesz az éj hatalma által.
Köd s rém alak szétfoszlik, elsuhan ...
Csak buzgalom- s hő áhitattal égesd;
Előtted felderít homályost, kétest ...
S a földi pályán futhatsz biztosan!
II.
NYUGALOM RÉVE.
Járván az élet tengerén, ha rongált
Hajód forgatják örvény, szélveszek;
S a hab, mit a kormány nagy küzdve szeg,
Fel-felcsap és tajtékozón omol rád:
Hajód forgatják örvény, szélveszek;
S a hab, mit a kormány nagy küzdve szeg,
Fel-felcsap és tajtékozón omol rád:
Fordítsd a part felé roncsolt vitorlád,
Hol köd, s rémképek nem kisértenek;
Ott megpihensz, ki fáradt vagy s beteg,
A vészes út terhét, gondját ki hordád.
Hol köd, s rémképek nem kisértenek;
Ott megpihensz, ki fáradt vagy s beteg,
A vészes út terhét, gondját ki hordád.
Igy hátra hagyva tenger szirteit,
S gyöngyét, mely annyi lelket elveszit:
Szebb öröm vár a békés öblöt érve,
Lágyan rengő hullámin amit ad
Elmélkedés és buzgó áhitat ...
Befogadván a nyúgalomnak réve.
S gyöngyét, mely annyi lelket elveszit:
Szebb öröm vár a békés öblöt érve,
Lágyan rengő hullámin amit ad
Elmélkedés és buzgó áhitat ...
Befogadván a nyúgalomnak réve.
III.
OLAJÁG.
Ha meghajolt már a kereszt-nyomott váll,
Az ajkon némaság a gyász pecsét;
Sok szép reményt ha szíved elfecsélt,
S az élettel, világgal meghasonlál:
Az ajkon némaság a gyász pecsét;
Sok szép reményt ha szíved elfecsélt,
S az élettel, világgal meghasonlál:
Legyen nagyobb erőd a fájdalomnál!
Hajnal derűl az éjből, bár setét, -
Érezd a köny s próbáltatás becsét;
Hidd, hogy atyád, hogy szán, szeret, ki dorgál.
Hajnal derűl az éjből, bár setét, -
Érezd a köny s próbáltatás becsét;
Hidd, hogy atyád, hogy szán, szeret, ki dorgál.
Tűrj és remélj! Elmélkedjél, imádkozz!
Hadd térjen a beteg lélek magához ...
Így, ha követje ottfenn megjelent,
S mint a Noé galambja vissza-szárnyal
Zöld olajág- s az ég jó válaszával:
Mit ujra megnyersz: lelki béke, csend. -
Hadd térjen a beteg lélek magához ...
Így, ha követje ottfenn megjelent,
S mint a Noé galambja vissza-szárnyal
Zöld olajág- s az ég jó válaszával:
Mit ujra megnyersz: lelki béke, csend. -
