Vajda János: Az én szülőföldem
A frivól jelenvilág képébe!...
Hagyjatok rohannom olykor-olykor
Vadon erdők kellő közepébe!
Csak ez áll még eredetiségben,
S csak ezt az egyet köszönöm a sorsnak,
Hogy én itt születtem, nevelődtem...
Nem is volna mit köszönnöm érte;
E kebelt, mint maga, egyenessé
S őszintére nevelni hogy mérte?!...
Mint magát kinőtt fa, oly kemény lett,
Akkor elvitt e szeretett földről
E ferde, álnok emberek közé tett!
A puhákkal nem tudott hajolni,
S nem csóválta a fejét úgy, mint ők,
A szél akárhonnan kezde fújni...
Megingatandók keménységében;
De jó, hogy oly durva volt a héja
Viharos hullámok ellenében!...
Törjék bár akárhol vagy szakadjon!...
S lenne bár ez miattad, szülőföld,
Nem, ezért rád soha nem haragszom.
Gyűlöletes képe jelenemnek?
- Képzelet sasszárnya, vígy el engem
Vadonába szép szülőföldemnek!
Hadd lássam alatta a kis kunyhót,
Ahol nyomorom azzal kezdődött,
Hogy csak félig láttam napvilágot...
Fülemile szomorú dalára;
Fölébredtem a piros hajnallal
Sárgarigó víg sippantására.
Fenekéről aranyakat szedtem
Kavicsokból,... de tudom, nem lesznek
Több ily aranyaim az életben!...
Egy bagolyhoz adtak nevelésbe;
Ez olykor az éj sötétségénél
Bús eszméket huhogott fülembe...
De én csak félfülemmel hallgattam,
Mert oly gyönyörűen énekelt egy
Kis madárka a szomszéd bokorban!
S szerelemről... több se kellett nékem!
Odahagytam tisztes tanítómat,
S a madárka versenytársa lettem.
Pedig minket nem tanított senki...
Mert szabadok voltunk... hej hogy eztán
Nem fogok ily szépen énekelni!
Sorsom besodort a nagy világba,
Hol sok hányatás után elértem
A nagy világ táncpalotájába.
Dalaim hangjára mind megálltak;
S úgy énekelj, hogy mi táncolhassunk.
Hallgatóim rám ekép rivaltak...
Nem vagytok méltók lantom dalára...
Beléd költözködöm - tán örökre -,
Dalaimnak kedves iskolája!
Visszazengik legalább a bércek;
Szabadon eresztem érzeményim,
Melyek a kebelben meg nem férnek.
Veled fogok ezután zenegni,
Mennydörögni mennydörgéseiddel,
Napod sugarával olvadozni!...
Úgy se tartós az élet babéra!
Szakíts élő virágot tavaszkor,
Jön az élet ősze, s elhervasztja...
Tartsa meg őket völgyed sziklája;
Tán, ha század mulva viszhangozza,
Megkérdik, ki volt a völgy lakója?...