Vajda János: Búcsú
Búcsú
Az itélet szól a tornyon:
Üt az óra, fönn a horgony;
Menni kell - Isten veled.
Üt az óra, fönn a horgony;
Menni kell - Isten veled.
Utójára most csókollak...
Oh hogy most érzem, tudom csak,
Mennyire szerettelek!
Oh hogy most érzem, tudom csak,
Mennyire szerettelek!
Néma ajkad oly beszédes,
Sohase volt olyan édes;
Olyan édes - és ugy fáj!
Sohase volt olyan édes;
Olyan édes - és ugy fáj!
Elhagyom én e vidéket;
De el nem föd soha téged,
Nincsen az a messze táj!
De el nem föd soha téged,
Nincsen az a messze táj!
A hajón a könnyü podgyász,
A szivemen a nehéz gyász,
Az égen sötét ború.
A szivemen a nehéz gyász,
Az égen sötét ború.
Most csöngetnek utójára -
Az itélet trombitája
Nem lehet oly szomorú!
Az itélet trombitája
Nem lehet oly szomorú!
