Vajda János: Mákszemek
Mi más az ifjunak s a vénnek!
Előbb arany, utóbb csak talmi,
S a vége az, hogy meg kell halni...
Csak akkor lettünk boldogok,
Amidőn épen elvesztettünk
Egy földi paradicsomot.
Mögöttem minden ellapult.
Ha visszanézek, egy kietlen
Szomoru sivatag a mult.
Csodás, ködös távolba, mint
A Szaharában, messze, messze,
A még kilátszó piramid,
De képe lelkén megmarad
Még akkor is, ha teste már por
A föveny szemfödél alatt...