Verseghy Ferenc: 127. A' Tavasz.
127. A' Tavasz.
Érkezik al szelekenn a' zöld tavasz;
Omlik az aklokbúl a' víg barom;
A' falunak kaczagó szépségei
tölgyfa tekét vernek; még pőrölye
Most szedegess ifiú nefelejcseket
ágbogas ernyek alatt langy szívedet,
Most telepedgy le setét árnyékiban
hol zomok asztalokonn gyomrát tömi
A' tornyos kapukonn szintúgy behat
's lengeteg éltünknek rövidebb kora,
Téged' is elhínak hörgései
hol ha setét sírodba szorúlsz, soha
nem fogsz énekeket harsantani,
víg lakadalmakban nem forgatod
| olvad a' komor tél, |
| 's a' nyíltt folyókonn dúzs hajók lebegnek. |
| elsiet tüzétűl |
| a' lomtalan rétekre a' parasztság. |
| friss cziczákra gyűlnek |
| a' holdvilágnál, 's a' kevély suhanczok |
| a' serény kovácsnak |
| a' vasdorongot nyögve vékonyíttya. |
| a' szabad mezőkönn |
| hű Klórisoddal. Most derítsd fel ollykor |
| esti társaságban |
| a' gondokot jó borba mártogatván. |
| a' hüvös ligetnek, |
| hol párosan sétálgat a' szerelmes, |
| a' garázda polgár, |
| 's a' szomjazó tisztecske sert haboztat. |
| a' halálnak íjja, |
| mint ajtajánn a' senyvedő szegénynek; |
| hogysem el lehessen |
| későbbre bölcsen hagyni kéjjeinket. |
| a' hideg halálnak |
| a' czinteremnek gödrös udvarába; |
| nyájas asztaloknál |
| híres Tokajnak híg arannya mellett |
| sem zomok karoddal, |
| a' czimbalomnak pelypegése mellett, |
| általizzadásig |
| a' vőlegénnyel pillogó menyasszonyt. |
(1806.)
