Verseghy Ferenc: 178: Az Istenben való Bizodalom.
178: Az Istenben való Bizodalom.
A' XXII. Zsoltár.
Nézdsze az érzékeny pásztort, melly hűven apollya,
melly szorgalommal, védi legelteti
csendesen andalgó patakokkal itattya, rögetlen
völgyeknek ernyes hüsseihez viszi
Jehova! sem bal eset, sem szükség engemet el nem
rémíthet. Ő már dajka kegyelmivel
lelkemet, a' jónak bátrabb ösvényire sokszor
a' tévedésnek kész veszedelmibűl
irgalmát az egész Mindenség lássa, dicsérje.
Az éh halálnak puszta homályiban
útamot, a' rossznak nem félvén semmi nyilátúl,
mihelyt velem vagy, gondviselő Atyám!
szüntelen oltalmaz, 's víg bátorságra derítget.
Így átsegítvén száz akadályokonn,
ellenségimnek, kik porba tiporni akarnak;
kövér olajnak balsamos illatú
homlokomot, 's poharam melly jó, melly drága itallal
biztattya félénk kedvemet! Óh! soha,
Istenem! irgalmad, 's ha kihísz e' földi lakásbúl,
fel is vezérlesz szent palotáiba.
melly szorgalommal, védi legelteti
| nyáját! Gyenge füvekkel |
| tellyes rétre vezérli ő, |
völgyeknek ernyes hüsseihez viszi
| ártatlan követőit. |
| Illyen Pásztorom énnekem |
rémíthet. Ő már dajka kegyelmivel
| sokszor visszavezette |
| új életre fogyatkozó |
a' tévedésnek kész veszedelmibűl
| csak hogy fénnye nevének |
| terjedgyen; hogy atyálkodó |
Az éh halálnak puszta homályiban
| rémítő agyarák köztt |
| bátran folytatom én setét |
mihelyt velem vagy, gondviselő Atyám!
| Vessződ, mellyel igazgatsz, |
| 's vászűző botod engemet |
Így átsegítvén száz akadályokonn,
| kész asztalhoz is ültetsz, |
| gyötrelmére irígykedő |
kövér olajnak balsamos illatú
| fénnyével kideríted |
| a' búk' fellegibűl komor |
biztattya félénk kedvemet! Óh! soha,
| még élek, soha engem' |
| el nem hágy, hiszem én kegyes |
fel is vezérlesz szent palotáiba.
| házadnak, hogy örökké |
| lássam mennyei színedet. |
(1820.)
