Vörösmarty Mihály: A HITLEN
A HITLEN
Láttam, megindult a tavasz, illatos
Szellő kerengett zöldesedő nyomán,
Szellő kerengett zöldesedő nyomán,
| Reszketve megnyiltak virági |
| Harmatosan, s ragyogó kebellel. |
Láttam; de téged, hajnali gyenge kép,
Nem láthatott még andalodó szemem,
Nem láthatott még andalodó szemem,
| Már szinte fonnyad fű, virág, lomb, |
| S mégsem akarsz szemeimbe tünni. |
Jer, visszatér a könnyü tavasz veled,
Mosolygj, fölélnek holt növevényei:
Mosolygj, fölélnek holt növevényei:
| Jer, elterűlnek lábaidnál |
| A füvek és remegő virágok. |
Vagy tengeren túl menjek-e érted el?
Tüzet vető hegy fekszik-e őrödűl?
Tüzet vető hegy fekszik-e őrödűl?
| Hová veszél? Vérrel halállal |
| Menjek-e zárt utadat kitárni? |
Lankadj merész szív. Vissza nem adja őt
Véred, halálod. Tengerek és hegyek
Véred, halálod. Tengerek és hegyek
| Utját nem állják kedvesednek: |
| Ő maga fut s kikerűl szemével. |
Oh, mért csalál szép képzelet engemet?
Ifjú eszemben mért okozál zavart?
Ifjú eszemben mért okozál zavart?
| Most eltemetsz itt, s végszavammal |
| Elhagyod a szeleket röpűlni. |
Majd egykoron tán pusztai halmomon
Megáll az ifjú sajnosan, és borúlt
Megáll az ifjú sajnosan, és borúlt
| Szemét lesütvén rólam ekkép |
| Emlekezik keserű szavakkal: |
"Boldogtalan! mit vára setét eszed,
Az égi szellőt mért öleléd vakul?
Az égi szellőt mért öleléd vakul?
| Nem égi vagy, lám most is a jó |
| Föld takar el, nem egek határa. |
Öleld meg, amit juttat az alkalom. . .
De már örökké elnyugovál, s tudom,
De már örökké elnyugovál, s tudom,
| Nem is kivánsz fölkelni többé. |
| Bú, nem öröm neked itten élni." |
Így szól s továbbmegy. Rajtam azonban a
Hantok tövissel telve vadúlnak el,
Hantok tövissel telve vadúlnak el,
| És nem lesz, aki szánakodván |
| Rózsafüzért tegyen a tövisre. |
Görbő; 1823
