Vörösmarty Mihály: A JUHÁSZ ÉS BOJTÁR
A JUHÁSZ ÉS BOJTÁR
JUHÁSZ
Bojtárom, mi bajod? mely bánat nyomja sohajtó
Melledet? elmédet mi tünődés hozta zavarba?
Bús ha kel a szép nap, szomorú ha lenyugszik, epedve
S kedvtöltés nélkül tereled kis nyájadat erdős
Völgyeken és hegyeken s a tarkás parti mezőkön.
Ébred téli nyugalmából a fű, fa körűled,
És fiatal szépségében koszorúzva virággal
Int tavaszunk, s örömet vígan hint minden utadra,
És te kesergsz. Hév könnyeidet hűs csermelyek isszák,
Gyenge nyögéseidet lassú szél szárnya repíti,
S bús környékedben panasziddal zúgnak az öblök. . .
Szöszke szelíd kis bojtárkám! mondd bízva, mi hervaszt?
Gazdád kérdezi, szólj: ír lesz készsége sebedre.
Melledet? elmédet mi tünődés hozta zavarba?
Bús ha kel a szép nap, szomorú ha lenyugszik, epedve
S kedvtöltés nélkül tereled kis nyájadat erdős
Völgyeken és hegyeken s a tarkás parti mezőkön.
Ébred téli nyugalmából a fű, fa körűled,
És fiatal szépségében koszorúzva virággal
Int tavaszunk, s örömet vígan hint minden utadra,
És te kesergsz. Hév könnyeidet hűs csermelyek isszák,
Gyenge nyögéseidet lassú szél szárnya repíti,
S bús környékedben panasziddal zúgnak az öblök. . .
Szöszke szelíd kis bojtárkám! mondd bízva, mi hervaszt?
Gazdád kérdezi, szólj: ír lesz készsége sebedre.
BOJTÁR
Ó pásztor, lelkem szomorú, mint a vadon éjjel,
Melyre nehéz zivatar száll a csillagtalan égből,
És hidd el, lelkem szomorú fog lenni halálig.
A bú-födte napok, hetek egymást váltva lefutnak;
Eljő végnapom is. Megnyughatom akkor örökre.
Majd néz a kis nyáj, erdőn s vízparti mezőkön
S a szomorú bojtárt többé nem fogja találni.
Már mélyen fekszik szűk sírban, s hallgat az akkor
Ott, hol szívének keserű fájdalma eloszlik.
Melyre nehéz zivatar száll a csillagtalan égből,
És hidd el, lelkem szomorú fog lenni halálig.
A bú-födte napok, hetek egymást váltva lefutnak;
Eljő végnapom is. Megnyughatom akkor örökre.
Majd néz a kis nyáj, erdőn s vízparti mezőkön
S a szomorú bojtárt többé nem fogja találni.
Már mélyen fekszik szűk sírban, s hallgat az akkor
Ott, hol szívének keserű fájdalma eloszlik.
JUHÁSZ
Kis botor, és te halált mersz említgetni, holott még
Tízen túl hat nyár feselő éltedben alig múlt,
És nyájamnak most első nemzéseit őrzöd.
Tízen túl hat nyár feselő éltedben alig múlt,
És nyájamnak most első nemzéseit őrzöd.
BOJTÁR
Elsőt, ah de talán gyötrött éltemben utolsót...
Ó pásztor, mikor én ezelőtt a parton enyelgve
A lassan zuhogó víznek mélyébe lenéztem,
Gyenge szelíd arccal, könnyű tündéres alakban
Egy csínos gyermek remegett föl előmbe vidáman,
S ajka mosolygóbb lett, valahányszor rá mosolyodtam.
Most ha könyűs szemmel letekintek tiszta vizekbe,
Egy halovány bús kép lebben szórt hajjal előmbe,
Mely szemeit lehunyó félben szemeimre mereszti.
Érzem jól, ez lesz az enyészet képe. . . halálom.
Ó pásztor, mikor én ezelőtt a parton enyelgve
A lassan zuhogó víznek mélyébe lenéztem,
Gyenge szelíd arccal, könnyű tündéres alakban
Egy csínos gyermek remegett föl előmbe vidáman,
S ajka mosolygóbb lett, valahányszor rá mosolyodtam.
Most ha könyűs szemmel letekintek tiszta vizekbe,
Egy halovány bús kép lebben szórt hajjal előmbe,
Mely szemeit lehunyó félben szemeimre mereszti.
Érzem jól, ez lesz az enyészet képe. . . halálom.
JUHÁSZ
Lásd nyomorúlt gyermek, mint vagy gyötrője magadnak.
Míg te vidám voltál, a vízben víg vala képed.
Most veled elkomorúl. De mért vagy most te szomorgó?
Aki vidám voltál, miért vagy most búba merűlve?
Valld meg okát hamar: ok nélkül nincs semmi, nem is lesz.
Hallgatsz! Hasztalan; én tudom azt: nincs titkod előttem.
Míg te vidám voltál, a vízben víg vala képed.
Most veled elkomorúl. De mért vagy most te szomorgó?
Aki vidám voltál, miért vagy most búba merűlve?
Valld meg okát hamar: ok nélkül nincs semmi, nem is lesz.
Hallgatsz! Hasztalan; én tudom azt: nincs titkod előttem.
BOJTÁR
Ó pásztor, ha tudod, s jó vagy, fogsz szánni bizonnyal.
JUHÁSZ
Szánni szerencsétlent, szomorút enyhíteni szoktunk.
Jer, ne busúlj, megtér, ki után búsongasz, öledbe.
Lányodat a halmon láttam lézegni: kiváncsin
Fordítá ligetünkre szemét s szép bútalan arcát.
Jersze: tereld velem a nyájat, megleljük azonnal,
Im a szilfa felé szöknek bárányai: mozdúlj,
Hajtsd juhodat, hajtsd a szilajabbat gyorsan előre.
Jer, ne busúlj, megtér, ki után búsongasz, öledbe.
Lányodat a halmon láttam lézegni: kiváncsin
Fordítá ligetünkre szemét s szép bútalan arcát.
Jersze: tereld velem a nyájat, megleljük azonnal,
Im a szilfa felé szöknek bárányai: mozdúlj,
Hajtsd juhodat, hajtsd a szilajabbat gyorsan előre.
BOJTÁR
Annyi csalódásim félénkké tettek. Ezentúl
Még ha csalódnom kell: a nagy kín eltemet engem.
Még ha csalódnom kell: a nagy kín eltemet engem.
JUHÁSZ
Ám ha szavam megcsal, tied a nyáj, vidd el örökre.
BOJTÁR
Ó ha beszéded igaz, s nem lappang benne csalárdság...
JUHÁSZ
Teljes igaz, hidd el, s nem lappang benne csalárdság.
BOJTÁR
Ilykép bojtárod, mint e táj, víg leszen ismét...
Ah de ha csalsz, legutolsó lesz lelkemnek ez óra,
S a kikelet szele, mely gyengéden szórja leomló
Fürteimet, ha megint eljő egy más kikeletben,
Amit fölkapjon csak alig fog lelni poromból.
Ah de ha csalsz, legutolsó lesz lelkemnek ez óra,
S a kikelet szele, mely gyengéden szórja leomló
Fürteimet, ha megint eljő egy más kikeletben,
Amit fölkapjon csak alig fog lelni poromból.
Görbő, 1822
