Vörösmarty Mihály: ÁLOM
ÁLOM
"Emma, Emma, beteg vagyok,
Jer segíts, kösd bé fejemet:
| Ég, fagy, borzad tetemem: |
| Fáj a fejem, fáj szivem. |
Nem jősz? Jőj el, így elhagynod
Még csak most kell, és nem többször.
| Átok volna hívedet; |
| Vesd rám csillagszemedet. |
Látnom kell még szemeidet,
A mosolygó büszke arcot,
| Látnom amiért veszek |
| Aztán, Emma, elmegyek. |
Nézz e homlok fellegére
Nézd ez égést, nézd e rázást,
| Ezt is mind te terheled; |
| Ezt is mind te neveled. |
Hajh! vagy a liget határán
Gyenge fürtök hulltanak rád?
| Mely kar ért meg tégedet? |
| Verték márvány kebledet. |
De mit szólok? Más baj üldöz,
Vagy ha lettem, el nem vesznem,
| Oh mért kellett lennem is: |
| Mért kellett születnem is. |
Vagy mondtam-e, hogy egy isten
S szívet adjon, szívet öljön
| Megteremtsen engemet, |
| Összedúlván éltemet. |
Nem mondtam én, némán álltam
Ő hozott ki, és elrontott
| A teremtés könyvében: |
| Véghetetlen kedvében; |
Hogy meglássam és szeressem
A napot és szemedet,
S amint láttam, elveszejtsem
A napot és szemedet.
A napot és szemedet,
S amint láttam, elveszejtsem
A napot és szemedet.
Sírsz? ne sírj. Hajtsd rám fejedet.
Az egy csókot, az utolsót,
| Tán egyet még kérhetek, |
| Aztán, Emma, elmegyek." |
És a lányka ráhajolván
Kért, mosolygott, és vigasztalt -
| Édes csókot vett, s adott, |
| De az ifjú - álmodott. |
Ébredezvén elszalasztá
Mind a csókot, mind a lányt;
S még kesergé, és ohajtá
A bús kedves látományt.
Mind a csókot, mind a lányt;
S még kesergé, és ohajtá
A bús kedves látományt.
Nem jön a lány, távol űl az
Dalt mond a futó szeleknek,
| Dél virágos halmain, |
| S a szelek fuvalmain |
Elmegy a dal. Hajh! de erre
És viharok, nem örömet,
| Barna felhők szállanak, |
| Fekete hírt hordanak. |
Menjetek, ti barna felhők,
Hallgassatok el, viharok,
| Fekete hír gyászai, |
| Bús jövendő hangjai. |
Nem hallgatnak, el nem mennek,
Agg, tünődik, vész az ifju:
| Rossz a bús álom mive. |
| Fáj a feje, fáj szive. |
Pest, 1824
