Vörösmarty Mihály: BÖRZSÖNYBEN
BÖRZSÖNYBEN
Oct. 10. 1825.
Míg a képzelődés könnyü szárnyán
S messzejáró lelkem szent hevével
Kísérgettek égi álmaim,
Gazdag voltam édes bánatimban,
Gazdag, bár nem boldog, örömimben,
| Lengedeztek gondolatjaim, |
Kísérgettek égi álmaim,
Gazdag voltam édes bánatimban,
Gazdag, bár nem boldog, örömimben,
| S a remény lágy karján szúnyadék. |
Most a férfiúság reggelére
Oda vannak áldott képzeményim,
Egyedűl van lelkem örömében,
Egyedűl a búnak tengerében,
| Mért ily árván, ah mért, ébredek? |
| A szép álmok elröppentenek. |
Egyedűl a búnak tengerében,
| Nincsen őre, nincsen angyala. |
Oh a jég valóság, vad kezével
Szív, ha annak birtokába estél,
Engem szép szerelmem hajnalától,
A reménynek legszebb csillagától,
| Mennyi szépet, mennyi jót leszed, |
| Nem lesz többé kedves ünneped. |
A reménynek legszebb csillagától,
| Megfosztott és pusztán itt hagyott. |
S most ki van még kárhozott kivűlem?
Oh csak aki későn lát szemével,
Boldog a madár híg lakhelyében,
A hal mély örvénye fenekében,
Boldog a vad Karpát erdejében,
| Még ki mondja méltán e panaszt? |
| Egyedűl az, az mondhatja azt. |
A hal mély örvénye fenekében,
Boldog a vad Karpát erdejében,
| Csak te, Csongor, csak te nem vagy az. |
Téged a veszélynek évszakában
Nem volt akkor jó jel a nagy égen,
De setétlő gyilkos táborával,
S a halálnak undok ámyékával
| Gyászos órák szűltek, bú fia! |
| Nem világolt hajnal csillaga. |
S a halálnak undok ámyékával
| Bűnös éjfél nyomta a napot. |
Akkor jött az átok életemre,
Akkor hoztak rám sötét hatalmak
Elmerűltem a vihar zajában,
A remény és veszteség dijában
| Akkor, éltem első éjjelén, |
| Bút, inséget a sors kerekén. |
A remény és veszteség dijában
| Állott éltem teljes érdeme. |
Most a nagyság minden érzetével
Vágyamat, mely éggel-földdel ére,
Nyom s jelenség nélkül így romoljak,
Könnyezetlen sorsban elborúljak,
| Egy kis sírgödörbe férjek-e? |
| Most maroknyi por temesse be? |
Könnyezetlen sorsban elborúljak,
| Mint a puszták bújdosó vada? |
El ne hagyj így vesznem, oh teremtő!
Vonj el a halálos semmiségtől,
Oh adj vég nyugalmat életemre,
Álmot, boldog álmot bús szememre,
| Vagy mért adtál ennyi érzetet? |
| Adj szivemnek vég enyhűletet. |
Álmot, boldog álmot bús szememre,
| És megáldom bölcs végzésedet. |
Börzsöny, 1825. október 10.
