Vörösmarty Mihály: LABODA KEDVE
LABODA KEDVE
Széles utcán, széles jókedvében
Megy Laboda bor zúgván fejében;
S minden gyermek, aki látja,
E szót utána kiáltja:
Megy Laboda bor zúgván fejében;
S minden gyermek, aki látja,
E szót utána kiáltja:
| "Hej Laboda, Laboda! |
| Lábod ide, amoda." |
Széles utcán, széles jókedvében
Tovább is Laboda megy vesztében,
S egy piros lány, hogy meglátja,
E szót utána kiáltja:
Tovább is Laboda megy vesztében,
S egy piros lány, hogy meglátja,
E szót utána kiáltja:
| "Hej Laboda, Laboda! |
| Lábod ide, nem oda!" |
S Laboda bemegyen piros lányhoz,
A lány bort hoz, csókot ád a borhoz,
Labodát ölébe zárja,
És fülébe mondogálja:
A lány bort hoz, csókot ád a borhoz,
Labodát ölébe zárja,
És fülébe mondogálja:
| "Hej Laboda, Laboda! |
| Szíved nekem kaloda!" |
De Laboda letekint a lányra:
"Ki mázolt be, szívem, ily csodára?"
"Ki mázolt be, szívem, ily csodára?"
"Hej hej nagyon szerettem én;
De megcsalt a barna legény.
De megcsalt a barna legény.
| Hej Laboda, Laboda! |
| Ölelj meg, ne menj tova." |
"Hazudsz leány, hazudsz, mond Laboda;
Te hagytad a barna legényt oda."
S kiönti a bort a földre,
A leányt ellöki félre.
Te hagytad a barna legényt oda."
S kiönti a bort a földre,
A leányt ellöki félre.
| "Hej Laboda, Laboda! |
| Mért haragszol, Laboda?" |
"Én vagyok a szögfi, a Laboda,
Engem hagytál, te hitetlen, oda,
Ültél pince derekába,
Lemenőknek az utába.
Engem hagytál, te hitetlen, oda,
Ültél pince derekába,
Lemenőknek az utába.
| Átkozott légy, piros lány, |
| Borod méreg, te sárkány." |
Zúgolódva széles bús kedvében
Megy Laboda, s tántorog mentében;
S minden gyermek aki látja,
E szót utána kiáltja:
Megy Laboda, s tántorog mentében;
S minden gyermek aki látja,
E szót utána kiáltja:
| "Hej Laboda, Laboda! |
| Lábod ide, amoda." |
1829 vége
