Vörösmarty Mihály: SONETT
Bármiként megúntam immár éltemet, |
S kértem, hogy tovább ne bukjam, végemet, |
Szívszakadva várok: a várt percenet |
Megjelent, s hah! mely kecsegtetett, |
Mily sokat visz gyors időnk magával! |
Tág ölébe minden voltat bévere.
Oh! csak a remény a biztatással |
S a jövőből hozzám új csalást lehel.