Vörösmarty Mihály: (SORVADOZÉK, S VESZTEM. . . )
(SORVADOZÉK, S VESZTEM. . . )
Sorvadozék, s vesztem, mint sarja között megütött ág
De te jövél, életre hozál már veszni hagyottat
Most az öröm bennem, s az erő, s a munkabiró kedv
Gondjaidért mentőm, újra születve köszön.
| Távol az élettől, puszta, kietlen uton. |
| S veszni hagyottan már ott te karodra vevél, |
Gondjaidért mentőm, újra születve köszön.
1830
