Vörösmarty Mihály: T. CZINKE ÚRNAK
Villám sugárral fejti ki a homály
Irígy öléből rég nem ismért |
Kincseit a henye századoknak. |
Tisztább világot hoznak az ég alá;
Ez számmal, és csekély jelekkel |
Fölhat az égi utak nyomába, |
Éltének a föld utjain éli el;
Amaz vasával dúlva száguld |
Várasokon, hegyeken, mezőkön: |
Kitér dühének minden: erőtelen
Hatalma egy félénk Királynak |
Nem szegi meg szabados menését. |
És már csak éltét félti, ha látja őt.
O nagyra termett lélek ez! - sőt |
Még az is, aki hadát dicséri, |
Lelkének árját versiben önti ki,
Rest földe gőzén túl az ormok |
Napratörő sasaként kerengvén. |
A bölcs, s kietlen minden egyéb nagy ész,
Ha csak fölöttünk jár s szivünkhöz |
Nem rokon árjaival csapong el. |
Inségre jutván sok nyomorúlt csoport,
És gyakran, haj! csak így terűl el, |
Nagy neve a szomorú nyomokban! |
Találtatók: a szív födi őket: az
Őszinte, jó szív, mely nagyobb kincs |
Hogysem elég jelesen nevezni |
Áldozni készűlt érzetem: itt leled
Kedvelt Tanítód jó szivében |
Tárgyaidat: nosza szótlan áldozz! |