A szár.
A szár.
A száron mindig levelek (bármily apró pikkelyekké is csökevényesedtek), rügyek, vagy levelek vagy ripacsaik találhatók. A szárnak azt a helyét, a hol a levelek állnak: csomónak, ha dagadt, bütyöknek nevezzük; a csomók vagy bütykök között fekvő szárrészt szártagnak mondjuk.
A szár rendszerint légbeli (esetleg vízbeli), de lehet földbeli is. A földbeli szár tőke (gyökértörzs, rhizoma), mely lehet húsos, fej-, buzogány-, hengeralakú; rendszerint vízszintesen vagy ferdén fekszik a földben és számos mellékgyökeret fejleszt (sülyfű). Ezzel telel ki az évelő növények legtöbbje. A vékony és messzire kúszó és végén földfeletti hajtást fejlesztő, gyakran ízelt tőke-ág neve: taraczk (29. kép), mely különösen a pázsitfüveken fordul elő; – gumó, ha gömbölyű vagy szabálytalanul van megvastagodva, húsos, esetleg kissé fás és felszínén csökevényes, a gumó szárrészéhez képest igen apró pikkelylevelek hónaljában rügyeket fejleszt (burgonya); – hagyma, ha szára rövid kúpot vagy tányért, úgynevezett tönköt képez, mely alsó részében bojtos gyökereket, felső részében pikkelyeket visel.
Ha a külső hagymapikkelyek szárazak, hártyásak és a belső húsos pikkelyeket beburkolják: burkolt hagymáról beszélünk (vörös hagyma); a csupasz hagyma pikkelyei mind húsosak és egyenlők (fehér liliom). A pikkelyek hónaljában fejlődő rügyeket fiókhagymáknak nevezzük.
Ha a tönk igen nagy és kevés pikkely fedi, hagymagumó a neve (őszi kikerics).
A légbeli szár lehet fatörzs, ha fás, alsó részében ágatlan és felső, koronát alkotó részében évről évre új leveles ágakat fejleszt (ákáczfa); lágy szár, ha fűnemű és csak egyszer érlel magot (árvacsalán); ha részben megfásodik és az idő viszontagságainak hosszabb ideig ellenáll, kórónak hívjuk (dohány); – fű-, vagy szalmaszár, ha bütykös és szártagjai csaknem kivétel nélkül üresek (minden pázsitfű); végre tőkocsány, ha lomblevelei nincsenek és csúcsán virágot avagy virágzatot hord.
Irányára nézve lehet a szár merőleges (napraforgó), emelkedő vagy felegyenesedő, mikor töve a földön fekszik, a csúcsa pedig és az ágak felemelkednek (piros árvacsalán), heverő vagy hasaló, avagy lecsepült, ha egész hosszában a földön fekszik (dinnye); a heverő szár gyakran gyökerező is. Felfutó, mikor csavarodva más növények szára körül tekerődzik (komló), kapaszkodó, mikor kacsokkal, vagy légbeli gyökerekkel fák törzsén, falon felkúszik (szőlő, borsó, borostyán...).
A kevés-levelű, karcsú hajtások, melyek a szár tövéből eredve gyakran jelentékeny távolságba nőnek, hosszú szártagúak és hegyükön meggyökerezve új növényeket fejlesztenek, indák (szamócza).
A szár lehet hengeres, 4–3 oldalú, 3–4 szögletű, két és több élű; barázdált, rovátkolt, karczolt, sima.
Bizonyos növényeken átformálódhatik. Végzi pl. a levelek hivatását és olyankor nemcsak zöld színt ölt, hanem alakja is gyakran levélszerű. A nyúlárnyék ágacskái pl. tűleveleknek látszanak; a csudabogyó ágai pedig tojásdad levélalakot öltenek. Kacscső módosulhat (szőlő), tövissé (gledícsia) sőt gyökérszerűvé is módosulhat és helyettesíti a gyökeret pl. a kláristövön.
