II. Lajos
II. Lajos
1516. március 13-án hatvanesztendős korában meghalt II. Ulászló, Magyar- és Csehország királya. Mivel az uralkodó halálos ágyán Miksát és Zsigmondot nevezte meg kiskorú fia gyámjaiként, az idegen befolyás elkerülésére II. Lajost nagykorúnak (tízéves volt) nyilvánították, és évente választandó tanácsot rendeltek mellé. A fiatal király természetesen képtelen volt a rázúduló problémákkal megbirkózni. Az országot gyakorlatilag Szatmári György pécsi püspök, királyi kancellár vezette. Az egyre erősödő nemesi mozgalom sem adott semmiféle támaszt a kormánynak. A török támadások kivédésére pedig egyre több pénzre lett volna szükség. A külföldi hatalmak, elsősorban a pápa és Velence, küldtek ugyan segélyeket, de ez csepp volt a tengerben. A magyar diplomácia még arra is kísérletet tett, hogy kihasználja a Miksa császár halálával adódó kedvezőnek tűnő helyzetet. Mivel II. Lajos cseh királyként maga is választófejedelemnek számított, megpróbálták a magyar király császári aspirációit támogatni. Az ötletet rövid diplomáciai tapogatózás után elvetették, hiszen Károly spanyol királlyal szemben senkinek sem volt esélye a birodalomban, de azt remélték, hogy II. Lajos szavazata fejében támogatást kap az ország. (V. Károly császár [1519-1566] a Fugger bankháztól közel nyolcszázezer forintot kapott a szavazatok megvásárlására.)
A politikai tehetetlenség nemsokára megbosszulta magát. Hiába próbálkoztak a kormányok átalakításával, a belpolitikai problémák szétforgácsolták az ország erejét, pedig ekkor már mindenki tudta: az általános török támadás bármikor várható.
