"Nem lesz a tőke úr mirajtunk"
"Nem lesz a tőke úr mirajtunk"
1867 előtt Magyarországon nem bontakozott ki számottevő munkásmozgalom. Az ipari munkásság száma elenyésző volt az ország egész lakosságáéhoz képest. Csupán néhány segélyegylet működött. 1867 után e téren is változás következett be. Egymás után alakultak az önképző és önsegélyező szakegyletek. Ezeket a szervezeteket az 1868-ban alapított Általános Munkásegylet fogta össze. Ez a szervezet a "munkásosztály szellemi gyarapodását, anyagi érdekeinek megóvását" tűzte ki céljául; végső soron a munkásságnak a polgári társadalomba történő integrálódását akarta elősegíteni. Az Általános Munkásegylet Ferdinand Lasalle nézeteit követte. Néhány éven belül megalakultak az I. Internacionálé hazai szekciói is, s a munkásság körében Marx tanai is ismertekké váltak. 1871-ben a szervezet több demonstrációt is tartott a párizsi kommün mellett, ezért vezetői ellen a kormány hűtlenségi pert indított. Az egylet nem állta ki a csapásokat, s 1872-ben feloszlott. A hazai munkásmozgalmat évekig csak néhány szakegylet képviselte; a munkásság érdekeinek egyedüli szócsöve a Munkás Heti Krónika című lap volt.
1876-ban Frankel Leó hazatérésével kezdődött meg a hazai munkásmozgalom újabb korszaka. Frankel bekapcsolódott a Munkás Heti Krónika szerkesztésébe, 1878-ban komoly szerepe volt a Nemválasztók Pártjának, majd 1880-ban a gyakorlatilag szociáldemokrata szellemiségű Magyarországi Általános Munkáspártnak a megalapításában. Ez a párt már nem a munkásság integrálását, hanem a polgári társadalom teljes átalakítását tűzte ki céljául. 1890-ben aztán megalakult a Magyarországi Szociáldemokrata Párt. A párt programja a tőkés társadalom megszüntetését irányozta elő, ugyanakkor megtalálta az utat más politikai szervezetek felé is. A választójog kiterjesztésének kérdésében a Függetlenségi Párttal lépett szövetségre, s felvette programjába az ország politikai függetlenségének és gazdasági önállóságának követelését is. Jóval kevesebb érzékenységet árult el a parasztság és az agrárproletariátus igényeivel kapcsolatban. A Szociáldemokrata Párt kollektivizálást akart, s nem értette meg a parasztság földigényét. Többek között ezzel magyarázható, hogy nem jött létre igazi akcióegység a munkás- és az agrármozgalmak között.
A parasztság mozgalmainak kezdeti színhelyei az olvasókörök voltak. A század végén, a nagy állami közmunkák megszűntével, a paraszti elégedetlenség is egyre többször tört ki erőszakos formában. Megszaporodtak az aratósztrájkok, megalakultak az agrárnépesség első politikai szervezetei. 1897-ben Várkonyi István vezetésével létrejött a földreformot követelő Független Szocialista Párt. E mozgalmak kényszerítették a kormányzatot a mezőgazdasági munkaadók és munkavállalók jogviszonyainak rendezésére az 1898. évi II. törvénycikkben. Bár az agrárnépesség körében a cikkelyt rabszolgatörvénynek nevezték, ez intézkedett a testi fenyítés tilalmáról.
A századelőn, az 1905. évi válság hatására az agrárszocialista mozgalmak újabb hulláma kezdődött. Ezek között volt afféle paraszti szakszervezet, mint a Csizmadia Sándor vezette Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége; de voltak olyan pártok is, amelyek immáron parlamenti képviselethez is jutottak. Ilyen volt Áchim András Magyarországi Független Szocialista Parasztpártja, amely az ezer holdon felüli nagybirtok kötelező felparcellázását követelte; vagy Nagyatádi Szabó István 48-as és Függetlenségi Országos Gazdapártja, amely állami megváltással akart birtokalapot létesíteni a parasztság földvásárlási lehetőségeit bővítendő. Ezek a pártok részben folytatói, részben megújítói voltak a kiegyezés közjogi ellenzéki hagyományainak; egyszerre képviselték a nemzeti önrendelkezés és a társadalmi reform programját. A századelő politikájának nagy kérdése volt, sikerül-e ezeket az új törekvéseket a hagyományos politikai rendszerbe integrálni, s e rendszer átalakítására, működőképességének fenntartására fordítani.
Sztrájk! Munkácsy Mihály olajfestménye
H. R.
