Film, képzőművészet és mozgás kapcsolata
Film, képzőművészet és mozgás kapcsolata
Felületes és gyakori nézet szerint a film lényege a mozgásnak addig nem érzékeltetett ábrázolása.
Holott a mozgást, annak lényegét a festészet is tudja ábrázolni.
Pieter Brueghel 1565-ben festett téli tájképén kutyafalka követ három vadászt, akik egy domboldalon lefelé baktatnak, befagyott vizű tó felé. A tavon korcsolyázók nyüzsögnek, a vadászcsapat mozgásának irányát egy repülő madár fejezi ki.
Amint ezt már többen megállapították, a mozgás tartalmi kifejezésének szinte forradalmian újszerű változatával állunk szemben. Nem a lépések különböző fázisainak rajza érzékelteti az idő múlását, nem is egyes cselekménymozzanatok jellemző csomópontai: a mozgás iránya sugallja, hogy a kép bal oldalára festett kutyafalka, a vadászokkal együtt, időben majd hova fog eljutni. Képzeljük el ugyanis, mi történne, ha ez a festmény megmozdulna és élni kezdene: tehát a kutyafalka szalad, csahol, a vadászok lépegetnek, a madár repül, a korcsolyázók korcsolyáznak, a kép bal oldalán látható disznópörkölők sürögnek-forognak, pattog a tűz és így tovább. Történne-e valami lényeges? Gazdagodna-e a festmény újabb tartalmi elemekkel? Kétségtelen, hogy semmi lényeges nem történne. A festményről alkotott fogalmunk ugyanaz maradna. A művileg végrehajtott mozgás tehát se művészileg, se gondolatilag semmi újat nem adna. Ennek a képnek filmre vitele tehát ebből a szempontból nem jelentene semmit.
Mindebből számunkra, és jelen esetben más szempontokat most figyelmen kívül hagyva, az következik, hogy a képi jellegnek és a mozgás ábrázolhatóságának a filmszerűség elvével való elméleti összekapcsolása általában helytelen és felületes.
