Tévéjátékok
Tévéjátékok
Figyelemre méltó a kezdeti időszakban nagy reményekkel induló művészi tévéjátékok sorsa. Ezek száma, szintén világviszonylatban, meghökkentően csökken. A Magyar Televízió fennállásának első három évtizedében, saját vállalkozásában, kiváló tévéjátékok egész sorát hozta létre. Figyelmet keltettek a hivatásos tévéjáték-rendezők is. A tévéjátékra lényegében a művészi igényű mozgókép elvei érvényesek, azzal a különbséggel, hogy időtartamuk rövidebb – háromnegyed óra vagy egy óra -, viszont irodalmi művek megfilmesítése esetében sorozat jellegűek. (Magyarországon három-hét rész.) Különbség az is, hogy a tévéjátékban értelemszerűen kevesebb a totálkép, és a cselekmény általában zárt térben (lakás, iroda, műhely) játszódik. Műszaki kivitel tekintetében más az egyenesen közvetített tévéjáték és más az előre felvett és a játékfilm készítési szabályai szerint megalkotott mű. Egyenes közvetítéskor az egyes jelenetek lényegesen hosszabbak, és ritkábban – vagy egyáltalán nem – változik a helyszín. A felvevőgéppel sem lehet olyan műfogásokat alkalmazni, mint a játékfilm esetében.
Az úttörő érdemű tévérendezők közé tartozik Mihályfi Imre, Zsurzs Éva, Hajdufy Miklós, Szinetár Miklós, Horváth Ádám, Esztergályos Károly, Dömölky János, Horváth Z. Gergely, Málnay Levente. Természetesen számos mozifilmrendező készített a televízió számára játékfilmműsorokat és sorozatokat.
A művészi igényű tévéjátékok száma rohamosan csökken – szintén világszerte. Harmadrendű szórakoztató mozifilmek áradata önti el a tévéműsorokat, melyek műszaki minősége is egyre romlik, ugyanis mellőzik a tizenhat milliméteres filmanyagra fényképezett alkotásokat – ezek előállítása, illetve átmásolása ugyanis költséges -, és helyettük a rendkívül gyorsan elhasználódó, időjárási viszontagságoknak, elektromos behatásoknak kitett, színüket változtató, tehát a nézhetőséget zavaró, mágneses rögzítésű kazettákat vetítik.
A képsugárzó vállalatok tehát napjainkban világszerte a felületes és olcsó tömegszórakoztatást tekintik feladatuknak, mintegy átvéve és "villamosítva" a hajdani vásári mutatványokat. A magyar képsugárzás csupán követi és utánozza ezeket a világirányzatokat. Feltűnő az is, hogy egységesnek szánt műalkotások folyamatosságát megszakítva, hirdetéseket vetítenek. De ha nem, akkor is ijesztő méreteket ölt a hirdetések áradata; nincs sok túlzás abban, hogy a tévé a hirdetések kedvéért van, és csak imitt-amott szakítják meg azokat műsorokkal . . .
Ebben a helyzetben önként kínálkoznék a magyar tévé fennállása során készített tévéjátékok időnként megismételt műsorra tűzése, hiszen az időközben felnőtt nemzedékek ezeket annak idején nem láthatták. Ezzel a lehetőséggel azonban csak elvétve él a televízió vezetősége.
