"...ha a nép uralkodni fog a költészetben..."
"...ha a nép uralkodni fog a költészetben..."
A század negyvenes éveiben jutott uralomra az a régen készülődő, s még ezután is hosszú életet megérő irodalmi irányzat, melyet népiesség néven ismerünk. Ebben az időben – nem függetlenül a reformkori politikai eszméktől sem – komoly méretekben megnőtt az érdeklődés a nép élete és költészete iránt: jelentős folklórkutatás indult meg – a legjelesebb képviselő e téren a filozófus-irodalmár Erdélyi János volt, kinek tanulmányai az egész népiességnek biztosították elméleti alapjait -, egyre több népköltészeti gyűjtemény került kiadásra (Erdélyi János: Népdalok és mondák, 1846, Kriza János: Vadrózsák, 1863), az irodalom pedig mind témaválasztásában, mind stílusában egyre inkább a népi formákat próbálta meg követni. A legkedveltebb műfaj – a romantika dalkultuszától is ihletetten – a népdal lett: a költők személyes érzelmeiket egyre inkább a népdalok eszköztárának, képeinek alkalmazásával óhajtották elmondani, s a biedermeier (a. m. derék, erkölcsös; a napóleoni háborúk után kialakult stílus) költői ízlésének túlbonyolítottságával szemben egyszerűsített nyelvi kifejezés formákkal éltek; jeles képviselői ez irányzatnak Tompa Mihály (1817-1868) és Lisznyai Kálmán (1823-1863) voltak.
