Az ütemhangsúlyos verselés
Az ütemhangsúlyos verselés
Nyelvi alapja a természetes beszédütem, amelyet a hangzó nyelvi szólamok kiemelkedő, nyomatékos szótagjai hoznak létre (szólamnyomatékos ritmuselv).
A szólam a szónál nem kisebb, a teljes mondatnál viszont nem nagyobb, mind jelentése, mind hangzása szerint viszonylag zárt, összefüggő egységet alkotó folyamatos beszédszakasz. A rövidebb (1-5 szótagnyi terjedelmű) szólam önmagában képez beszédütemet (pl. Hol volt, II hol nem volt). A hosszabb (5-10 szótagnyi) szólam már a beszédben is ritmusosan kettéoszlik, szorosan összetartozó ütempárt képez (pl. hetedhét I országon).
Beszédünkben a szólamokból alakult ütemek és ütempárok kezdetét (első fontos szavának első szótagját) hangzásbeli kiemelkedés, nyomaték jelzi. A nem önálló jelentésű segédszók, simulószók (például a névelők, kötőszók) általában nem hordoznak ilyen határjelző nyomatékot (pl. a gazda II várta a I kapuban). Az ütempár belsejében is nyomatékos szótaggal kezdődik az új ütem. Ez a belső határ azonban nem mindig és nem feltétlenül szókezdet (pl. kedve szottyant, II hogy megháza- I sodjék).
A beszéd ütemei és ütempárjai viszonylag egyszerű, szótagszám tekintetében is rendezett formát öltenek a szólamnyomatékos ritmuselv lehetőségein alapuló magyar ütemhangsúlyos verselésben. A mondatok verssorokká rendeződnek, a beszédütem verszütemmé alakul, a hangsúlynak nevezett erősségi nyomatékok meghatározható rendben ismétlődnek. Az ütempárok külső határán következetesen visszatérő szóköz, beszédszünet: sormetszet jelentkezik. A sorok és az ütemek szótagszáma bizonyos szűk határok között ingadozik, vagy képletbe foglalható pontossággal ismétlődik. A versmérték bizonyos értelemben elválasztható a tényleges, hangzó szövegtől: elvont képlettel, számokkal, jelekkel is kifejezhető. A szövegben megvalósuló, hangzó versritmus viszont soronként, ütemenként más és más színezetű.
Az ütemhangsúlyos verssor ütemekből (Ü) és ütempárokból (ÜP) állhat. Szerkezeti alapon megkülönböztethetünk elemi sorokat (Ü vagy ÜP); metszetes sorokat (Ü II ÜP, ÜP II U vagy ÜP II ÜP); és hét sormetszetet tartalmazó nagysorokat (ÜP II ÜP II Ü vagy ÜP II ÜP II ÜP). Az ütemeket egyetlen számmal, a bennük foglalt szótagok számával is jellemezhetjük, de közelebb járunk a valósághoz, ha a kiemelkedő, hangsúlyos szótag helyét is jelezzük. Képletünkben a függőleges pálcika a szótagot, az áthúzás a hangsúly várható helyét jelöli: + I I I (4), + I I (3), + I (2), + (1).
A négyes ütem önmagában is gyakori, a rövidebbek azonban inkább valamely ütempár részeként fordulnak elő. Az értelmileg összefüggő, ritmikailag ketté oszló szólamokból 5, 6, 7, 8 szótagnyi terjedelmű természetes ütempárok jönnek létre. Ezek legegyszerűbb, leggyakoribb versbeli alapformáját lásd jobbra fönt.
Régi magyar költészetünkben gyakori volt a szótagszámváltó sorképzés, az úgynevezett tagoló vers, melyben az egymásnak megfelelő egységek szótagszáma bizonyos szűk határok között ingadozott (pl. a 15. századból származó Szent László-énekben). A 16. század énekelt, főként epikus költészetében a sorok szerkezete fokozatosan rögzült, kialakultak a szótagszámtartó, kötött sormértékek.
Az ütemhangsúlyos verselés elemi sorfajai elvileg 1-9, gyakorlatilag többnyire 4, 5, 6, 7, 8 szótagúak. A metszetes sorfajokat és a nagysorokat az ismétlődő sormetszet előtti sorrész szótagszáma alapján rendszerezhetjük. Néhány ismertebb változatát lásd jobbra középen.
Az ütemhangsúlyos verselés szerkezeti rendjében a verssorok egymáshoz társulva sorpárokká, sorkapcsolatokká, versszakokká rendeződnek. A szorosabb összetartozást többnyire sorvégi egybecsengések, hangmegfelelések: rímek is jelzik.
A rímelésnek hangulatteremtő zenei hatása és szójelentéseket egybevillantó, képzettársító szerepe is van. Emellett a sorhatárok felismerését, a versmérték rendjének érzékelését is elősegíti. A kölcsönös hangmegfeleléseket azonos betűjelekkel szokták szemléltetni. (A nem rímelő vaksor jele: x.) Néhány gyakoribb rímszerkezet külön nevet is kapott, például páros rím (aabb), bokorrím (aaaa...), keresztrím (abab), félrím (xaxa), visszatérő rím (aaxa), ölelkező rím (abba), ráütő rím (ababb).
A rímszerkezetet a metrikai szerkezettel együtt, közös képletben is kifejezhetjük. A Balassi-strófa képlete például a belső, ütempárok közötti rímeket is feltünteti:
6a//6a//7b, 6c//6c//7b, 6d//6d//7b
Kisfaludy Sándor kedvenc szakaszmértéke, a Himfy-strófa pedig ilyen szerkezetű: 8a7b8a7b8c7d8c7d8ee7ff.
