Új fogalmú hazafiság
Új fogalmú hazafiság
A drámát korábban csak elvétve író Illyés Gyula (1902-1983) a műnem jelentőségét, közönséghatását fölismerve kettőzött energiával látott munkához. Az "új fogalmú hazafiság" általa meghirdetett eszménye a tárgyilagos és népközpontú történelemszemléleten nyugvó, a kritikai elemeket sem nélkülöző jelenképet, és a népéért élő, annak sorsába beleforrt hőstípust foglalta magába. Az Ozorai példa (1952), a Kossuth és Görgey vitáját középpontba állító Fáklyaláng (1952), a Dózsa György (1956) a kiemelkedő pozitív figurák által is a népi öntudatot, cselekvőerőt bátorította. A formát a félmúlt dramaturgiája, az epikus szövedékű tablószerű ábrázolás adta, elkanyargó részletek és feszes dialógusok váltogatásával. Illyés maga sem volt egyértelműen elégedett ezzel a kissé piedesztálos kifejezésmóddal. Kegyenc (1963) és Különc (1963) című ikerdrámái – az erkölcstelen, zsarnoki hatalom kemény bírálatával s a tisztátalan politika elől a halálba menekülő közéleti ember rajzával – testközelbe hozták a főszereplők hitelesebb, idegesebb, személyesebb vívódását. Utóbb a pécsi színháznak írott, változatos tartalmú és műfajú drámái részint a régi témák frissebb kidolgozását nyújtották, részint a drámai modernséggel kerestek kissé tétova kapcsolatot. A Tiszták (1969) című tragédia emelkedett nyelvezettel, delejes erkölcsi sugallatossággal szólt a kis népeket a hatalmasoknál nem kevésbé megillető szabadságjogokról, az etnikai és vallási szuverenitásról.
Németh László (1901-1975) más szavakkal fogalmazta meg drámaírói programját, ám a korukat megelőző heroikus személyiségeknek áldozó színművei ugyancsak az epikusabb, konzervatív szövegalakítás felől tájékozódtak a zaklatott lélektani dráma irányába. Érett és felelős közösséghez, felnőtt néphez mindig a nagy, korszakos individuumokon át vezet az út – vallotta Galilei (1955), A két Bolyai (1961), Gandhi halála (1962) című darabjaiban, melyek a főhős virtuális monodrámáját is magukban rejtik. Németh nem bízott abban, hogy bárminemű zsenialitás, a megszokottól elütő jellemnagyság, kivételes szellem vagy cselekvőkészség gyors és széles körű igenlésre, segítségre találhatna. Több reményt fűzött a katalizáló erkölcsi emberek, az áldozatkész kisközösség-szervezők tevékenységéhez. Vágyképe a Nagy család (1962-64) trilógiájának "sejt-Magyarországában", a monumentális utópiában öltött testet.
Akárcsak Illyést és Némethet, eredendően paraszti, népi indíttatás fűtötte Háy Gyulát (1900-1975) is. Ő a korszerű hazafiságot sokáig az internacionalizmus és a proletárdiktatúra keretei között képzelte el. Sematikus művei – így Az élet hídja (1951) – is a főiskolai professzor dramaturgiai biztonságáról, a színpadi hatásmechanizmus mély ismeretéről tanúskodtak. Írói önkritikája, egyben a szocialista ember- és történelemkép kritikája a Királydrámák (1964) kötetébe sűrűsödött. Svájci emigrációs éveiben is a kíméletlen mérlegkészítés volt a célja, de jelentékeny drámai terveit már alig-alig tudta tető alá hozni.
