HÁROM MESTER

Teljes szövegű keresés

HÁROM MESTER
Ottlik Géza (1912-90) Iskola a határon (1959) című fő műve sokak szerint a magyar regény csúcsteljesítménye. A katonaiskola dresszúrája több nézőpontból és több idősíkon elevenedik meg, a lélek halhatatlanságának méltóságával ellenpontozva. Esterházy Péter 1982-ben az író 70. születésnapjára három hónapi munkával lemásolta a regényt – egyetlen lapra. Az így létrejött vonalháló tökéletesen magába foglalta, és tökéletesen el is rejtette a művet.
Mándy Iván (1918-) a század nagy mítoszai közül a mozi legendáit és a sport világát kelti új életre elmosódott, varázsos, költői, mégis szorongatóan és szépségesen tárgyszerű elbeszélései lapjain. A mindennapi beszéd közhelyeit elemelt szövegkörnyezetbe ágyazva e nyelvi lomokat ugyanúgy reinkarnálja, ahogy a kidobott kacatokat, a kültelki csavargókat, az elfelejtett sztárokat sem engedi veszni.
Mészöly Miklós (1921-) munkamódszere a "progresszív lassúság". Kíméletlen megfigyelő; jellemző vissza-visszatérő címe a pontos történet: ez műfajt és ábrázolásmódot egyszerre határoz meg. Írástechnikájában filmszerűnek ható vágások mutatkoznak; egyik regénye, a Film (1976) forgatókönyvekéhez hasonlító utasításokkal él, szemszöge az el nem mozdított, halálos figyelmű kameráé.

Ottlik Géza 1987 májusában Tihanyban
T. T.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem