Az írástípusok
Az írástípusok
Az írás első, kezdeti fokán képírást jelentett. A sokszor megcsodált őskori sziklarajzok azonban még nem sorolhatók ide, mert bennük a jelek használata még nem találkozott az írásra jellemző határozott gondolatközlési szándékkal. A képírás (piktográfia) csak átmeneti szakasza lehetett az írástörténetnek, mert csak a konkrét dolgokat jelölte, és nem tudta visszaadni a beszéd nyelvtani elemeit, még a szót és a mondatot sem. Ezért nehezen olvasható volt, viszont képeit bármely nyelven elolvashatták. A nemzetközi turizmus kiszélesedésével manapság ismét széles körben használják tájékoztatásra a képjeleket (piktogramokat).
A nagy ókori kultúráknak, az egyiptominak, a mezopotámiainak és a kínainak az írásrendszerei hamar túljutottak a tiszta képírás szakaszán, és fogalomírássá (ideográfia) fejlődtek. A két láb jele például nemcsak magát a két lábat jelentette, hanem a járás fogalmát is kifejezte. Ezeknek a fogalmaknak az írásjelei lényeges jellemzőiknek a vázlatos rajzai voltak, mint a láb esetében is. Ezt az írást még mindig bármely nyelven el lehetett olvasni, a kínai fogalomjegyeket japánul is. A fogalomjelölés szóírássá fejlődött, mert a fogalom nem más, mint a szó jelentéstartalmának a magja, amit beszédben aktualizálva fogalmi elvontságából életre keltünk.
Az elolvasott szónak azonban nemcsak ]elentése, hanem ahogy kimondjuk, hallható hangalakja is van. Ez lehetővé tette, hogy a konkrét fogalmak jeleit az ugyanolyan hangalakú elvont jelentésű fogalmak jelölésére is felhasználják. Az óegyiptomiban például a jól lerajzolható lant szó w ⋅f ⋅r hang alakja megegyezett a jó szó szintén n⋅f⋅r hangsorával, ezért aztán a lant írott jelével kezdték leírni a jó szót is. A lant konkrét jele tehát elveszítette fogalmi értékét, a tartalom többé nem számított, közömbössé vált, a jelek egyes hangelemeinek a rögzítése vált fontossá, ami úgy is történhetett különösen idegen neveknek a leírásakor, hogy az egymás után következő szójeleknek csak az első hangjait olvasták össze, a többit elhagyták, és így kapták meg az ő nyelvükön semmit sem jelentő idegen szónak az írásképét, s evvel eljutottak az egyes hangokat jelölő betűíráshoz. A Sínai-félszigeten dolgoztatott más, sémi nyelvű emberek Kr. e. 1500 táján az egyiptomi írást a maguk nyelvének az írásához használták.
Annak a jeleit csak egy-egy hang jelölésére vették át, amelyeknek a kombinációjával minden szót le tudtak írni. Betűírásuk azonban nyelvük sajátságainak megfelelően csak a mássalhangzókat jelölte. De maga az átadó egyiptomi hieroglif írás sem volt igazán képírás, hanem képszerű jeleket használó mássalhangzóírás, melyben az eredeti, valóban képszerű jelek mellett kialakultak hangcsoportoknak, sőt egyes hangoknak a jelei is, tehát betűk. Ezeket még az olvasást megkönnyítő meghatározó jelek egészítették ki. Éppen erre kellett rájönni megfejtésekor, túllépni a megfejtés útjában álló tévképzetnek, hogy a hieroglif írással kezdődő egyiptomi írás képírás.
A sémi nyelvű népek körében kialakult hangokat jelölő betűírásnak a legjelentősebb változata a Kr. e. 1000 körül a Földközi-tenger közvetítő kereskedelmét kezükben tartó föníciai városállamokban (a mai Libanon területén) alakult ki, A föníciaiak is a szavak jeleiből első hangjaiknak a betűjelét alakították ki. Például így lett a házat jelentő béth szó jeléből első hangjának a b-nek a jele (betűje), a tevét jelentő gimelből pedig a g hang betűje.
Ezt az írást ismerte meg az első európai kultúra: a görög is, amely változtatás nélkül átvette a tizenhat föníciai mássalhangzót. A betűk formája, sorrendje, nevüknek a hasonlósága a bizonyítéka ennek. (Pl. a b béta, a g gamma neve.) A görögben nem használatos föníciai mássalhangzók betűit pedig magánhangzóiknak a jelölésére alkalmazták. Így létrejött huszonnégy betűs ábécéjük már a Kr. e. 6. századra megszilárdult, és azóta is használják Görögországban. Ezt a görög betűállományt alakították át a maguk számára az itáliai latinok (rómaiak), amely a kereszténységnek a kora középkori elterjedésével az európai népek nagy részének, így a magyarnak az írása is lett. Csak a keleti keresztények, az oroszok, a bolgárok, a szerbek írnak másképpen. Ezeknek a szláv nyelvű népeknek a részére a 860-as években Konstantin Cirill készített ábécét, ez azonban nem a mai cirill írás, ezt csak tanítványai fejlesztették ki a bolgár udvarban a görög nagybetűs írásból és Cirill ún. glagolita ábécéjéből. Szintén a sémi betűírás alapján fejlesztette ki írását az arab világ, India, Közép- és Délkelet-Ázsia. A nagy világnyelvek közül csak a kínai és a japán írása nem fejlődött betűírássá.
Konstantin Cirill alkotása: a glagolita ábécé, és a tanítványai által kifejlesztett cirillírás
A betűírások családfája
