A jelentés
A jelentés
Ha kimondjuk a "gólya" szót, hosszúlábú, hosszúcsőrű, kelepelő madarunkra gondolunk. Tudatunkban azonban nem a madár maga, hanem annak a képzete jelenik meg. A g, ó, ly(j), a hangokból álló hangsor és az állat képzete kölcsönösen felidézik egymást, anélkül azonban, hogy bármi reális közük volna egymáshoz: a hangsor milyensége nem következik a madár mivoltából, hiszen pl. angolul a "stork" hangsor idézi föl ugyanezt. Csak "hallgatólagos", a közös nyelvet beszélőkre vonatkozó "közmegegyezés" alapján jelöl egy-egy hangsor egy-egy képzetet. A gólya jelentése tehát egy szabály: a használat szabálya, hogy e hangsor csak ezt az élőlényt jelentheti, mást nem, s fordítva: ezt az élőlényt csak ezzel a hangsorral jelölhetjük, másikkal nem (magyarul). A hangsor tehát pusztán konvencionális jel, a jelentés pedig egy képzet; ez alól csak a hangutánzó szavak kivételek.
Szavaink többségének egy jelentése van. Akad azonban jó néhány, amelynek hangalakja több képzetet idézhet föl. A "vár" szavunk jelöli a cselekvést és a tárgyat is. Ilyen esetben azonos alakú, de több, nem összefüggő jelentést hordozó szóval van dolgunk; ezek száma csekély. A többség jelentései összefüggésbe hozhatók, a közös hangalak rokon eredetű, de esetenként nagyon is eltérő jelentéseket hordoz. Példánkban a jelentések részben érintkezés, részben hasonlóság alapján függenek össze.
Mind az irodalom, mind a köznapi beszéd gyakran merít a rokon értelmű szavak köréből. Ezek esetében az előbbi fordítottjával állunk szemben: hasonló, majdnem azonos jelentések több, egészen eltérő hangalakhoz kötődnek: fut ~ szalad, rohan, száguld, üget, vágtat; régi ~ öreg, ó, idős, koros, agg, avult, avítt, ósdi, lefutott; előfordulnak ilyenek a szólások körében is: nem viszi sokáig, csak hálni jár belé a lélek, nem kel föl többet, nem marad meg, stb. Az eltérő jelentésárnyalatok közös fogalmi magból sarjadnak, és lehetővé teszik a kifejezés árnyalását, a változatosabb fogalmazást.
