Útban Mohács felé
Útban Mohács felé
Különösen az Anjou-kortól a fejlődés árnyoldalai is megmutatkoztak. Ezek egy része a világi befolyás növekedéséből fakadt, abból, hogy a püspöki és kolostori javadalmakat betöltetlenül hagyva, az uralkodó azok jövedelmét magának tartotta meg vagy világi híveinek adományozta. A körülmények kedveztek annak is, hogy bekövetkezzék a főpapság elvilágiasodása, hiszen a püspökök – számos világi-kormányzati tisztségük mellett – alig fordítottak figyelmet egyházmegyéjükre. Egymást követő zsinatok szólnak a 14. századtól az egyházi élet belső válságáról: a főpapok növekvő gazdagsága mellett az alsópapság nyomoráról és műveletlenségéről, a fegyelem és az erkölcs lazulásáról.
Nem hagyta érintetlenül a válság a mindennapok vallási életét sem. A 14. századtól bogumil majd katar típusú eretnek eszmék kaptak lábra az ország egyes vidékein, a 15. században pedig már inkvizítorok kiküldésével kellett gátat vetni az ország déli részein terjedő huszitizmusnak. Az egyház szempontjából is komoly veszélyt jelentett a török: a püspöki jövedelmek kimutatásából tudjuk, hogy míg a 15. században a főpapság, jövedelme gyorsan növekedett, a déli egyházmegyék püspökei számára gyakran a megélhetés is gondot jelentett.
Ha csupán Mátyás korának humanista főpapjai tudománypártoló és pompakedvelő világát, Vitéz János és mások működését nézzük, úgy tűnik, hogy a magyar egyház töretlenül virágzik. 1500 körül azonban az ország szerzetesházainak zöme válságban van; Dózsa felkelése klerikusokat is az elégedetlenek táborába ragad; 1520 körül pedig hazai földre lépnek a reformáció első képviselői. A középkori egyháztörténet végpontja Mohács; főpapjai elvesztél a csatatéren, templomai, kolostorai sokaságának pusztulását a magyar egyház nem bírta ki.
M. S. Mester: Golgota. A kereszten függő, szenvedő Krisztus képe – a keresztfa körül álló török ruhás alakokkal – Magyarország megpróbáltatásaira is utal
H. P.
