Az ellenreformáció és a protestánsok jogi helyzete
Az ellenreformáció és a protestánsok jogi helyzete
Magyarország Habsburg uralkodói a katolikus egyház hegemóniájának a visszaállítására az 1548-as és 1572-es országgyűléseken hoztak szigorú, de hatástalan intézkedéseket, miközben Erdélyben a marosvásárhelyi országgyűlés négy vallás (református, evangélikus, unitárius és katolikus) egyenjogúságáról határozott. 1604-ben a pozsonyi országgyűlés uralkodói nyomásra a protestantizmus felszámolását írta elő, és a vallási témákat kormányzati hatáskörbe utalta, az 1606-os bécsi béke viszont a protestánsok szabad vallásgyakorlatát biztosította "a katolikus egyház sérelme nélkül" diplomatikus kiegészítéssel.
A katolikus egyház első szervezett lépéseit a reformáció megállítására Oláh Miklós érsek kezdte meg papi szeminárium felállításával az 1560-as években, 1580-ban pedig Rómában megnyílt a Német-Magyar Kollégium. Irodalmi téren Telegdi Miklós pécsi püspök szállt először vitába a protestánsokkal, őket okolva – a török mellett – az ország megosztottságáért és az áldatlan állapotokért. A katolikus egyház aktivitása akkor növekedett meg, amikor megjelentek hazánkban a jezsuiták, az ellenreformáció élharcosai. Először rövid időre Erdélyben telepedtek meg, az 1600-as évektől viszont a királyi Magyarországon sikerrel építették ki rendházaik és iskoláik hálózatát.
Amikor 1611-ben Forgách Ferenc esztergomi érsek főegyházmegyei zsinatra hívta össze papjait, a hívásra húsz-egynéhány, felerészben nős pap jelent meg. Az érsek ezt látva új egyházfegyelmi és szervezeti intézkedéseket hozott, és papi szemináriumot létesített a paphiány ellensúlyozására. A belső rendcsinálás mellett Forgách legfontosabb lépése az volt, hogy védőszárnyai alá vette a jezsuitákat, akik az elkövetkező évtizedek katolikus megújulását irányították.
