Jelkép, valóság, titok

Teljes szövegű keresés

Jelkép, valóság, titok
Némiképp „regényesítve” ugyanezt a meggyőződését fejtette ki Féltékenyek (1936) c. regényében. E műve más szempontból is igen fontos állomása írói pályájának: teljes érettségében bontakozik ki benne Márai szimbólum-teremtő művészete. Bár a cselekmény előterében egy családot látunk, melynek életét, tagjainak egymáshoz fűződő kapcsolatát alapvetően változtatja meg a családfő haldoklása és halála, legalább ennyire fontos az a bonyolult viszonyrendszer, amely a szereplőket a Városhoz, annak múltjához és jelenéhez fűzi. A Város lakóit, akárcsak a bibliai választott népet, leigázzák az idegenek, életük ettől a pillanattól mintha a bűnbeesés után peregne, de akik erőt merítenek a múltból, tudják, hogy a bűn legyőzhető, s eljuthatnak a tisztaságnak abba az állapotába, amelyet a zene jelképez. A regénynek egyik fontos eleme a valóság mögött rejlő titok, amely épp úgy befolyásolja a hősök gondolatait és tetteit, mint a hétköznapi tények. A Féltékenyek Márai egyik leglíraibb regénye, magaslatára csak a 40-es évek elején írt Vendégjáték Bolzanóbannal és a Krúdy Gyula utolsó napját felelevenítő, kivételes beleéléssel megírt Szindbád hazamegy-gyel jutott föl, a köztes évek inkább hangpróbákkal teltek, s a háború éveiben sem sikerült igazán jó regényt alkotnia, bár A gyertyák csonkig égnek (1942) igen népszerű napjainkban is.
A háború alatt egyre erősebb lett az a meggyőződése, amelyet korábbi „őrjárataiban” is hangoztatott: a régi Európa halálos sebet kapott, s az a nagy kérdés, vajon az „új” mit és mennyit őriz meg hagyományos értékeiből. A kérdés felvetése arra ösztönözte, hogy közvetlenebb műfajt alakítson ki, amely arra is alkalmat ad, hogy az eseményekre azonnal reagálhasson, megőrizve az elfogulatlan ítélkező távolságtartását. E célzattal kezdte írni Naplóját (1946). Első kötetében 1943 és 1944 eseményeit örökítette meg, kérlelhetetlen őszinteséggel ábrázolta a történések nyomán kialakított véleményét, gondolatait. A műfajt élete végéig művelte; a naplóíró Márai legalább olyan jelentős, mint a regényíró.

Kassai polgárok c. színművet – közel 40 évi szünet után – 1989-ben mutatta be a Nemzeti Színház

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem